Világ hvg.hu 2022. augusztus. 18. 19:28

Fogolycseréről és az ukrán infrastruktúra újjáépítéséről tárgyalt Erdogan Zelenszkijvel

A Lvivben tartott háromoldalú találkozón a török és az ukrán államfő mellett részt vett António Guterres ENSZ-főtitkár is.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön közölte, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijvel és António Guterres ENSZ-főtitkárral háromoldalú megbeszélésen megvitatta az Ukrajna és Oroszország közötti háború befejezésének lehetséges módjait – írja a Reuters.

Az ukrajnai Lvivben tartott találkozó után Erdogan elmondta, hogy megbeszélést folytattak arról, hogy az ENSZ által közvetített gabonaexport-megállapodás által teremtett pozitív légkört felhasználják a tartós béke megteremtéséhez. A török elnök közölte továbbá, hogy megvitatták a hadifoglyok kicserélésének lehetőségét Ukrajna és Oroszország között, és hogy később fel fogja vetni a kérdést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is. „Nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a kérdésnek” – mondta Erdogan. A török államfő azt is jelezte, hogy országa bár továbbra is keresi a megoldást a konfliktusra, alapvetően ukrán barátai mellett áll.

A hármas találkozón felmerült a Zaporizzsjai Atomerőmű ügye is, ezzel kapcsolatban Erdogan kifejtette, hogy aggódnak és nem akarnak egy újabb Csernobilt.

A török elnök lvivi látogatása arra is alkalmat nyújtott, hogy a két ország egy olyan megállapodást kössön, mely szerint Törökország vállalja a háború által lerombolt ukrán infrastruktúra újjáépítését.

Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:

Orosz hackerek csaptak le Észtországra, NAÜ-küldöttség megy a zaporizzsjai atomerőműbe – a háború csütörtöki hírei

Észtországot kiterjedt kibertámadások érték, miután eltávolítottak egy szovjet emlékművet egy olyan régióból, amelynek lakossága túlnyomórészt orosz nemzetiségű. A küldöttség látogatása az atomerőmű körüli nukleáris biztonsági fenyegetések kezelése érdekében volna sürgető.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.