Világ hvg.hu 2022. július. 24. 18:45

Afrikában keres szövetségeseket az orosz külügyminiszter, elsőként Egyiptomban járt

Közben a Nyugatot hibáztatja, mert az arra ösztönözte Ukrajnát, hogy „a végsőkig harcoljon” Oroszország ellen.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Egyiptomba látogatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki az afrikai országok között keres szövetségeseket, miután Ukrajna elleni inváziója miatt egyre jobban elszigetelődik Oroszország. Kairói vizitjén a Nyugatot hibáztatta, mondván: az arra ösztönözte Ukrajnát, hogy „a végsőkig harcoljon” Oroszország ellen – írja a BBC hírportálja.

Lavrov egyiptomi kollégájával, Szameh Soukrival folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatójukon arról beszélt, hogy a Nyugat „elnyújtja” a konfliktust, pedig tudja, hogy kinek hogyan fog végződni.

Úgy fogalmazott, hogy „nem előítéletesek”, szélesebb körben is folytatnák a tárgyalásokat, de ez szerinte nem rajtuk múlik, mert az ukrán fél Volodimir Zelenszkij elnöktől a tánacsadóiig többször azt közölte: addig nem tárgyalnak, amíg Ukrajna le nem győzte az oroszokat a csatatéren. Azt is mondta, hogy nyugatról ebben az ukránokat támogatják, a döntés pedig szerinte az övék.

Lavrov afrikai körútja előtt – amelyet Etiópiában, Ugandában és Kongóban folytat – helyi újságokban cikkeket jelentetett meg, amely szerint országa mindig támogatta az afrikaiakat „a gyarmati igából való szabadságharcukban” és „nagyra értékelik az afrikaiak kiegyensúlyozott álláspontját” az ukrajnai konfliktusról.

Bár számos afrikai országban komoly gondot okoz az Oroszország háborúja miatti gabonaimport-kiesés, Lavrov írásában visszautasította, hogy „éhinséget exportálnának” és a „nyugati propagandát” okolta. Hozzátette, hogy az orosz szankciók szerinte súlyosbították a járvány miatti negatív folyamatokat az élelmiszeriparban. A BBC hozzáteszi, hogy bár Lavrov igyekszik az afrikai országokat meggyőzni, jobban járnak, ha az oroszok mellé állnak, mintha a nyugathoz, a kontinens nagy részén nem hajlandók állást foglalni a háború kapcsán.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium)

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.