Világ MTI 2022. június. 02. 22:47

A NATO-főtitkár szerint elhúzódó háborúra lehet számítani

Ez a konfliktus kimerítő háborúvá változott, amelyben a harcoló felek magas árat fizetnek a harctéren.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Jens Stoltenberg csütörtökön Washingtonban ismételten arról beszélt, hogy elhúzódó háborúra lehet számítani Ukrajnában. "A háborúk természetüknél fogva kiszámíthatatlanok. Ezért egyszerűen hosszabb távra kell berendezkednünk" - hangsúlyozta a NATO főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval a Fehér Házban folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján.

Stoltenberg kiemelte, hogy a konfliktus időközben kimerítő háborúvá változott, amelyben a harcoló felek magas árat fizetnek a harctéren. Mindemellett a legtöbb háború a tárgyalóasztal mögött ér véget, és feltehetően nem lesz másképp ebben az esetben sem - tette hozzá.

Leszögezte, hogy a szövetségesek feladata ebben a konfliktusban Ukrajna támogatása, hogy a lehető legjobb végeredményt érhessék el számára.

Stoltenberg szót ejtett a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatos török aggályokról is. Mint mondta, az észak-atlanti szövetség szoros kapcsolatban áll Törökországgal, hogy "közös megoldást" találjanak a kérdésben. Ankara ugyanis többször megfenyegette Stockholmot és Helsinkit, hogy megvétózza csatlakozásukat az észak-atlanti szervezethez, arra hivatkozva, hogy a két ország támogatja az általa terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és Fethullah Gülen hitszónok követőit.

"Úgy gondolom, szükséges elismerni azt is, hogy Törökország fontos szövetséges. Törökország számos különböző módon járul hozzá biztonságunkhoz" - mondta a NATO-főtitkár külön kitérve Ankarának az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szembeni erőfeszítéseire.

Hirdetés