A fegyvereket a már meglévő készletekből különítik el, így a leszállításuk gyorsan meg fog történni.
Az Egyesült Államok további 100 millió dollárt szabadított fel Ukrajnának páncéltörő rendszerek beszerzésére – jelentette be kedden a Biden-kormány a CNN tudósítása szerint. Az újabb szállítmánnyal tervezik kielégíteni Ukrajna sürgős igényét a Javelin páncéltörő rakétákra, amelyek az orosz erők elleni leghatékonyabb fegyverek közé tartoznak. A leszállítás is gyorsan meg fog történni, ugyanis Joe Biden engedélyezte, hogy a rakétákat a védelmi minisztérium már meglévő készleteiből vonják ki, így nem megy el idő a beszerzésükkel.
Ez a legutóbbi szállítmány azt jelenti, hogy az USA a Biden-kormányzat kezdete óta több mint 2,4 milliárd dollár biztonsági támogatást nyújtott Ukrajnának, ebből több mint 1,7 milliárd dollárt azóta, hogy Oroszország február 24-én megkezdte ukrajnai invázióját. „A világot sokkolták és megdöbbentették az orosz erők által Bucsában és Ukrajna-szerte elkövetett atrocitások” – mondta Antony Blinken külügyminiszter a döntést bejelentő nyilatkozatában."Az ukrán erők továbbra is bátran védik országukat és szabadságukat, és az Egyesült Államok, szövetségeseinkkel és partnereinkkel együtt, rendületlenül kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett".
Pénteken az Egyesült Államok bejelentette, hogy további 300 millió dolláros biztonsági támogatást nyújt Ukrajnának, többek között Switchblade öngyilkos drónokat, éjjellátó berendezéseket és drónellenes rendszereket. De ezt a csomagot, amely az Ukrajna Biztonsági Segítségnyújtási Kezdeményezés alá tartozott, védelmi vállalkozóktól kell beszerezni.