Világ MTI / hvg.hu 2022. március. 18. 17:17

WHO: Nincs még vége a világjárványnak, a közepén járunk

Több,mint egy hónapos visszaesés után a múlt hét óta világszerte újra emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A világjárványnak közel sincs vége, jelenleg a pandémia közepén járunk” –

jelentette ki Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője pénteki genfi sajtótájékoztatóján.

A WHO korábban azt jósolta, hogy a járvány akut szakasza idén véget érhet, de ez – sok más tényező mellett – attól is függ, hogy milyen gyorsan sikerül minden országban beoltani a lakosság 70 százalékát.

A szervezet adatai szerint egy hónapnyi csökkenés után a múlt héten az egész világon ismét emelkedni kezdett a koronavírusos esetek száma. Ázsiában több helyen és a kínai Csilin tartományban is zárlatokat rendeltek el, hogy megfékezzék a járvány terjedését. A szervezet úgy véli, az esetszámok újult emelkedése azzal magyarázható, hogy még mindig jelen van a különösen gyorsan terjedő omikron variáns és annak BA.2 elnevezésű alvariánsa, illetve azzal, hogy a legtöbb helyen feloldották a járványügyi korlátozásokat. Például az Egyesült Királyságba péntektől mindenféle korlátozástól mentesen lehet beutazni.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.