Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az utóbbi negyed évszázad legsúlyosabb belpolitikai válságát éli a két entitásból – Bosznia-hercegovinai Föderáció és Szerb Köztársaság – álló Bosznia. A szerbek ugyanis elindultak a kiválás útján, és törekvéseiket külföldről is támogatják.
„Újjáélednek a régi problémák és a régi konfliktusok. Bárhol is éljenek Boszniában az emberek, egyre több félelmet tapasztalok” – írta le a boszniai helyzetet Aida Cerkez boszniai újságíró, aki már az 1992-1995-ös boszniai polgárháború idején is tudósított az egykori jugoszláv tagköztársaságban kialakult válságról.
Az ország egységét egyre jobban fenyegető krízis már évek óta érlelődik, a boszniai szerbek legbefolyásosabb politikusa, Milorad Dodik – aki jelenleg éppen a boszniai szövetségi állam háromfős elnökségének a szerbeket képviselő tagja – mindent elkövet annak érdekében, hogy megbénítsa az országot. Orosz segítséggel testőrséget – egész kis magánhadsereget – hozott létre a Szerb Köztársaságban (RSZ), a szövetségi állam által hozott tiltás ellenére ünnepnappá nyilvánította január 9-ét – 1992-ben ezen a napon jelentették be a Boszniából való kilépésüket a szerbek – s folyamatosan szembeszegül a nemzetközi közösség egymást váltó főképviselőivel, most éppen a német Christian Schmidttel.
Csak azért is nem
A válság a nyáron vált igazán súlyossá, amikor Schmidt elődje, az osztrák Valentin Inzko rendeletben tiltotta meg azt, hogy bárki is tagadja az 1995-ös srebrenicai tömeggyilkosság népirtás jellegét. Bár az egykori szerb főparancsnok, az ENSZ Nemzetközi Törvényszéke által életfogytig tartó büntetésre ítélt Ratko Mladics katonái nyolcezer muszlim férfit és fiút gyilkoltak le az akkor még muszlim többségű kelet-boszniai városban, a szerbek egyre gyakrabban tagadják, hogy a cél valóban a genocídium lett volna. Maga Dodik is határozottan állítja, hogy Srebrenica nem tekinthető népirtásnak, s a már többségében szerbek lakta város szerb nemzetiségű polgármestere is ezen a véleményen van.
Az RSZ vezetői válaszként illegitimnek minősítették a főképviselői irodát, bejelentették nem fogadják el Schmidt egyetlen döntését sem, majd arról is határoztak, hogy megkezdik a kivonulást a közös intézményekből – a hadseregből, az igazságszolgáltatásból, a törvényhozásból és az adóhivatalból. A közös intézmények bojkottját február elsejével ugyan részlegesen feloldotta az RSZ parlamentje – a képviselők visszatérhettek a szövetségi törvényhozásba, a kormányba és a háromfős államelnökségbe – ám Dodikék teljesíthetetlen feltételeket szabtak az együttműködés tartós fenntartásához. A szerbek közölték: a nyáron hirdetett bojkott okai nem múltak el, és azt is bejelentették, hogy benyújtanak egy olyan törvénytervezetet, amely megtiltaná, hogy Boszniában „visszaéljenek” a népirtás kifejezéssel. Az is aligha teljesíthető feltétel, hogy a szerbek jogot kérnek arra, hogy a szövetségi állam valamennyi döntését felülvizsgálhatják és ha akarják, meg is vétózhassák azokat.
Lopakodó kilépés
A szakértők szerint amit az RSZ elkezdett, az egy olyan fajta kiválási program, amely csak a nevében nem tartalmazza a valódi célt, Bosznia szétszakítását. A szerbek dolga nem túl nehéz, és ennek bel- és külpolitikai okai is vannak. Az egyik legfontosabb az, hogy Bosznia a szerbektől függetlenül is tartós gazdasági és politikai válsággal küszködik. A polgárháborút lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés életbe lépése utáni első időszakban a külföldi befektetők komolyan érdeklődtek a beruházási lehetőségek iránt, ám a lelkesedés mára szinte teljesen elült. Dayton ugyan véget vetett a háborúnak, ám hogy fennmaradjon a béke, az egyezményben egy alig működtethető állami struktúrát rögzítettek: a tíz kantonból álló Boszniai-hercegovinai Föderációban például 11, viszonylag nagy jogkörrel rendelkező parlament működik.
Míg a szerb ellenőrzés alatt lévő területen élő horvátok és muszlimok nagy része átköltözött a föderációba, az RSZ leginkább úgy néz ki, mintha a szomszédos Szerbia folytatása lenne: az üzletek és bankok is jórészt a szerbiai láncok leányvállalatai, s az is sokatmondó, hogy a szerb entitásban szerb zászlók lobognak és csak elvétve látni a szövetségi állam jelképeit. A pártok mindkét entitásban elsősorban nemzetiségi alapon szerveződnek, s miközben alig van párbeszéd a szerbek, a muszlimok és a Hercegovina egyes területein többségben élő horvátok között, a sok szintből álló intézményrendszert átszövi a korrupció.
Külföldi szponzorok
Az RSZ külföldről is kap segítséget, a legfőbb szövetséges Oroszország, amely a hivatalos megnyilvánulásokban és a háttérben folytatott politikával is egyértelműen támogatja a szerbek szakadár törekvéseit. Moszkva fő célja az, hogy lelassítsa, vagy megakadályozza a nyugat-balkáni államok euróatlanti integrációját: miután a legtöbb jugoszláv tagköztársaság már EU- és/vagy NATO-tag, Oroszország a NATO-n kívül akarja tartani Szerbiát és Boszniát is. Dodik Vlagyimir Putyin orosz államfő nagy csodálója, és a politikusnak szinte szabad bejárása van a Kreml urához: néhány nappal az előtt is Moszkvában járt, hogy a szerb parlament megindította a közös boszniai intézményekből való kivonulás folyamatát. Nehezen megmagyarázható okokból a magyar külpolitika is Dodik oldalán áll: Orbán Viktor rendszeresen találkozik Dodikkal, s a magyar politikusok azt is közölték, nem fognak megszavazni semmiféle olyan döntést sem, amellyel Brüsszel megbüntetni Dodikot és híveit.
Furcsa módon Szerbia az, amely mintha nem támogatná teljes szívvel Dodik politikáját. A belgrádi tartózkodás mögött több indok is áll. Az egyik az, hogy Alekszandar Vucsics szerb államfő is szövetségesének tekinti Putyint, és belgrádi források szerint igencsak zavarja, hogy a boszniai szerb vezető jobban fekszik Moszkvában, mint ő. A másik ok pedig az, hogy amennyiben Szerbia nyíltan kiállna az RSZ Boszniától való elszakadása mellett, akkor az lelassítaná az egyébként sem túl gyors szerb EU-integrációt.
Vucsics pedig nagyon szeretné bevinni országát az unióba, a közösségi források megnyitása jelentősen javítaná az ország helyzetét. Orbánék lelkesen támogatják Vucsics elképzeléseit, valószínűleg elsősorban azért, mert a magyar kormány szerezne Lengyelország és Szlovénia mellé még egy szövetségest a Brüsszel elleni „szabadságharchoz”. Szerb szabadságharc pedig biztosan lenne: Belgrád igyekszik lavírozni Oroszország és az EU között, s sok esetben már most is az EU a bűnbak, ha valami nem jól sül el Szerbiában. Mint például a koronavírus-járvány első hullámainak az idején: hiába adott Brüsszel több pénzt és segítséget Szerbiának, a belgrádi kormány és a hivatalos propaganda Oroszországnak és Kínának hálálkodott a baráti támogatásért.
Vezető képünkön Milorad Dodik fogadja Banja Lukában Orbán Viktort 2021. november 6-án
