Világ MTI / hvg.hu 2022. január. 27. 19:57

Cseh külügyminiszter: Csehországnak is érdeke új NATO-csapatok telepítése a keleti szárnyon

Jan Lipavsky a korábbi orosz követelésre reagálva azt is elmondta, hogy nem hajlandók hagyni, hogy bárki is megmondja nekik, kit hívhatnak meg az országukba.

Csehországnak is érdeke új NATO-csapatok telepítése a szövetség keleti szárnyán, ezért ebből Prágának is ki kellene vennie a részét – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter csütörtökön a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24), miután Brüsszelben tárgyalásokat folytatott Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával.

„Ilyen alakulatok felállítása Csehország biztonságát is szolgálná” – jelentette ki Lipavsky. „Bízom abban, hogy Csehország megtalálja a módját, hogyan járuljon hozzá hatékonyan a már meglévő struktúrák megerősítéséhez" – tette hozzá. Megjegyezte: Csehország konkrét bekapcsolódásáról e kezdeményezésbe egyelőre korai beszélni, mert az erről szóló vita még nem befejeződött be.

A cseh kormány szerdán döntött arról, hogy mintegy 4000 ágyúlövedéket ajándékoz Ukrajnának 37 millió korona (544 millió forint) értékben. A kormány mérlegeli, hogy milyen további segítséget tudna még nyújtani Kijevnek – fejtette ki a miniszter.

A cseh hírtelevízió szerint Ivan Korcok szlovák külügy- és Európa-ügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a NATO mérlegeli katonai alakulatok elhelyezését Szlovákiában is.

„Határozottan elutasítottuk, hogy bárki megmondja nekünk, kit hívhatunk meg országunk területére, és kit nem” – jelentette ki Jan Lipavsky reagálva arra a korábbi orosz követelésre, miszerint a NATO vonuljon vissza az 1997-es, tehát a kelet-közép-európai bővítés előtti határai mögé. Hangsúlyozta: Csehországnak továbbra is az az álláspontja, hogy az ukrán-orosz feszültség legjobb megoldását a diplomáciai tárgyalások jelentik.
Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.