Annyira megterhelt a szlovén egészségügyi rendszer, hogy már a karanténszabályokon is változtatni kellett.
A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) új karantén-iránymutatást adott ki csütörtökön annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszer megbirkózhasson az omikron variáns okozta növekvő koronavírus-fertőzések miatt tapasztalható munkaerőhiánnyal. Így azoknak a dolgozóknak, akik fertőzöttel érintkeztek, de nincsenek tüneteik, már nem kell karanténba vonulniuk - olvasható a NIJZ közleményében.
Azokban az intézményekben, amelyekben elegendő egészségügyi személyzet áll rendelkezésre, a NIJZ továbbra is azt javasolja, hogy a kockázatos érintkezést követően a munkavállaló tíz, illetve hét napig ne vegyen részt a munkában. Ugyanez vonatkozik azokra is, akiknek pozitív a vírustesztjük.
Csütörtökre 3829 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és öt beteg halt meg. Kórházban 550 beteget ápolnak, közülük 161-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 251 985-en kaptak védőoltást, közülük 1 193 012-en mindkét adagot felvették.
A szomszédos, valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában rekordszámú, 9058 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 33-an hunytak el. Kórházban 1824 beteget ápolnak, közülük 244-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 265 393-an kaptak védőoltást, közülük 2 156 022-en már a második adagot is felvették.
Az omikron gyors terjedése miatt a zágrábi kormány újabb szigorításokat jelentett be. Várhatóan csökkentik a vendéglátóegységek nyitva tartási idejét és az összejövetelek résztvevőinek felső határát.
Magyarországon csütörtökre 6454 új fertőzöttet regisztráltak, 80-an pedig elhunytak a betegségben. Kórházban 3101 koronavírusos beteget ápolnak, 11-gyel többet, mint az előző napon. Invazív lélegeztetésre közülük 307-en szorulnak, ez az adat a szerdán közölthöz képest nem változott.
Hasonló szabályokat vezettek be a fertőzések számának példátlan robbanása miatt Franciaországban is.