Világ MTI 2022. január. 03. 20:22

Most a miniszterelnököt próbálták megölni Haitin

Tavaly nyáron az otthonában agyonlőtték az elnököt, ezúttal a kormányfő ellen kíséreltek meg merényletet.

Újév napján egy fegyveres csoport megpróbálta megölni Ariel Henryt, Haiti miniszterelnökét – közölte a karibi ország kormányfői hivatala. A tájékoztatás szerint az eset az északi Gonaives városában történt, ahol a kormányfő biztonsági erői tűzharcba kerültek a fegyveresekkel. A csoport korábban óva intette a politikust attól, hogy betegye lábát a városba.

A helyi sajtó úgy tudja, egy ember életét vesztette és ketten megsebesültek a Saint-Charles-de-Borome katedrális előtt kialakult tűzpárbajban. A miniszterelnöknek több kísérőjével együtt fedezékbe kellett vonulnia és nem tarthatta meg tervezett beszédét. A templomban Haiti Franciaországtól kivívott függetlensége emlékére tartottak ünnepi misét.

A kormányfői hivatal közlése szerint „banditák és terroristák” voltak felelősek a merénylet-kísérletért. Az elkövetők falak mögött rejtőzve nyitottak tüzet a kormányfőt kísérő járműoszlopra és megfenyegették a helyi püspököt is, amikor körbe vették a templomot. „Ez elfogadhatatlan” – szögezte le a kormányfői hivatal hozzátéve, hogy letartóztatási parancsokat adtak ki az elkövetők ellen.

Henry a Twitteren utalt a történtekre, megköszönve Gonaives püspökének, hogy megtartotta a misét, a városban kialakult feszült helyzet ellenére. A kormányfő arról is írt, hogy a haiti nép ellenségei azok „a terroristák”, akik nem vonakodnak erőszakot alkalmazni, embereket elhurcolni, erőszakoskodni és elvenni a szabadságot, s akik pénzért mindenre hajlandóak. Henry egyben megfogadta, hogy mindent megtesz a helyi bandák megfékezése érdekében.

Az utóbbi években Haitin elharapódzott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások. Több alkalommal papokat és apácákat hurcoltak el. A biztonsági helyzet tovább romlott a karibi térség legszegényebb országában a Jovenel Moise elnök tavaly júliusi meggyilkolását követő belpolitikai zűrzavar és a több mint 2200 emberéletet követelő augusztusi földrengés után.

Meggyilkolt elnök, két kormányfő, két alkotmány - így esik szét Haiti

Az elnök meggyilkolása után hatalmi harc alakult ki Haitin, amely teljesen elveszítette a kormányzás elemeit, és a mindennapokat a fegyveres bandák uralják.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?