Világ MTI 2021. november. 24. 20:26

A beoltatlanok nem használhatják majd a tömegközlekedést Olaszországban

A becslések szerint több mint hétmillió 12 év feletti olasz nem adatott be magának még egyetlen adag védőoltást sem a koronavírus-fertőzés ellen.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban a beoltatlan emberekkel szemben Olaszországban: december 6-tól negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermek öltőzőibe – jelentette be Mario Draghi miniszterelnök szerda este.

A szigorítás országosan egyelőre január 15-ig lesz érvényben. Lezárások helyett a római kormány azokkal szemben lép fel, akik eddig egy adag oltást sem adattak be maguknak. Becslések szerint több mint hétmillió, 12 év feletti olaszról van szó.

Az oltást bizonyos szolgáltatások igénybe vételéhez – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem lehet majd negatív teszttel kiváltani: kötelező lesz bemutatni a legalább egy adag vakcina beadatását bizonyító védettségi igazolást, amelynek érvényessége egy évről kilenc hónapra csökkent.

Mario Draghi kijelentette, hogy Olaszországban most az egyik legjobb a járványhelyzet Európában a magas oltottságnak és a kedvező időjárásnak köszönhetően, a szomszédos országokban viszont súlyos a helyzet, ezért megelőzésre és kiemelt óvatosságra van szükség. A kormányfő kijelentette: az óvintézkedések szigorításával az újabb zárásokat akarják elkerülni. Emlékeztetett arra, hogy 2020-ban az ország teljes lezárása nyolcszázalékos gazdasági visszaesést okozott, bezártak a vendéglátóipari helyiségek és az iskolák is, és megnövekedett a szegénység.

Az emelkedő járványmutatókkal és a karácsonykor várt tetőzéssel szemben az egészségügyi hatóságok most új eszközökkel igyekeznek fellépni. Elvetették a tavaly ősz és az idei tavasz között alkalmazott módszert, amikor sárga, narancssárga és vörös színek szerint osztották be a tartományokat fertőzöttségi fokozat szerint. Az új rendelkezéssel az ország egészében egyforma intézkedéseket vezetnek be a beoltottak és az oltás nélküliek megkülönböztetésével.

Október közepén vezették be a védettségi igazolás (Green Pass) használatát, amelyet kötelezővé tettek a munkahelyeken. Azóta védettségi igazolással lehet a vendéglátóhelyek belső termeiben helyet foglalni, múzeumba, színházba, edzőterembe, stadionba menni, valamint az igazolás kötelező a nagysebességű vasútjáratokon is. A védettséget a negatív teszteredmény vagy a betegségből történt felgyógyulás is bizonyította.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a kormányfővel közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mostani szigorítás újdonságának számít, hogy a védettségi igazolást az oltáshoz köti (Super Green Pass), és a beoltottakat részesíti előnyben. A 48 órán keresztül érvényes negatív PCR- vagy antigén gyorstesztet továbbra is elfogadják munkavégzés esetén, de nem lesz elegendő a metrón utazáshoz, az étterembe, moziba, múzeumba vagy diszkóba történő belépéshez, és kötelező lesz a szállodai szoba elfoglalásához is.

December 6-tól kötelező lesz az oltást bizonyító, új típusú védettségi igazolás felmutatása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint a regionális vonatokon, a szállodákban, vendéglátóhelyeken, diszkókban, tömeges nyilvános eseményeken, valamint az edzőtermek és más sportlétesítmények öltözőibe történő belépéskor. Az ellenőrzéseket szigorítják – tette hozzá az egészségügyi tárcavezető.

A kormány kötelezővé tette az emlékeztető oltást a rendfenntartók, a fegyveres erők tagjai, valamint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára.

A harmadik vagy emlékeztető dózis beadatása decembertől válik lehetővé 18 évnél idősebb olaszok előtt.

Szigorítják a külföldről repülőtereken, vasútállomásokon, kikötőkön keresztül érkezők ellenőrzését, valamint szúrópróbaszerűen ellenőrzik az olasz határokon gépjárművel átlépőket is.

A tartományok és városok önállóan is szigorítanak: Trentino-Alto Adige térségében húsz városban rendeltek el lezárást szerdától a következő két hétre. Nápolyban csütörtöktől lép életbe szabadtéren a kötelező maszkhasználat a belváros vásárlókkal teli utcáin. Ugyanezt rendelték el Milánóban szombattól a vásárlóutcákon, ahol nagyobb tömörülésekkel számolnak.

Az utóbbi huszonnégy órában több mint félmillió teszteléssel 12 448 új beteget azonosítottak, és nyolcvanöt beteg halt meg. Utoljára május elsején regisztráltak több beteget egyetlen nap alatt. Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 154 ezret, kórházban több mint négyezer hatszázan vannak, intenzív osztályon 573 beteget kezelnek, utóbbiak 64 százaléka nem volt beoltva. A 12 év felettiek 84,2 százaléka oltatta be magát már kétszer.

Hirdetés