Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Újra kaotikus helyzet alakult ki Afrika egyik legnagyobb országában: három év alatt a harmadik olyan konfliktus bontakozott ki az ország katonasága és a civilek között, ami pillanatok alatt polgárháborúhoz vezethet és olybá tűnik, hogy nem lesz olyan nagyhatalom, ami ezt megakadályozza.
Hétfő óta mindenki fűti az indulatokat Szudánban: a katonai vezetők azzal, hogy a tüntetők közé lövettek, az általuk megpuccsolt miniszterelnök pedig azzal, hogy tüntetésre szólítja fel közösségi felületein híveit.
A hét elején Szudánban ugyanis látványosan bukott el ugyanaz a kezdeményezés, ami korábban az arab tavasz forradalmaiban résztvevő országok mindegyikében: képtelenek voltak demokráciát játszani. Szudánban legalább annyira nem voltak naívak a harminc éven keresztül diktátorként az ország nyakán ülő Omar el-Basír elzavarásakor, hogy rögtön polgári demokráciát kiáltsanak ki és választáson próbáljanak maguknak vezetőt találni. El-Basír egyre gyengülő rezsimjének eltakarításában ugyanis aktív szerepet vállalt az országban erősnek számító hadsereg. 2018-ban Szudánban azért kezdtek el tüntetni először az ország keleti régióiban, mert a hatalom egyik napról a másikra megtriplázta a kenyér árát. A tüntetések napok alatt érték el Kartúmot, a fővárost, ahol a katonaság kivárt, majd a nép pártjára állt.
Látszólag.
Ugyanis azt hagyni, hogy a hatalomból kiszorítsák őket, a katonaság vezetői nem voltak hajlandók. Abdel Fattah al-Burhan tábornok vezetésével a katonai vezetők azonnali tárgyalásba kezdtek a tüntetések vezetőivel, aminek eredményeképp 2019 augusztusában sikerült megállapodniuk. A 2018-as puccs és a 2019-es megállapodás között eltelt időszak azonban vérgőzös volt: az elhúzódó tárgyalások miatt utcára vonulókat a katonák verték le, sokszor komoly túlkapásokkal. A katonaság legvéresebb akciója 2019. július harmadikán volt, amikor a korábban is brutalitásukról ismert Gyorsreagálású Támogató Erők névre hallgató elit osztag 128 embert gyilkolt le. Erre válaszul a civilek általános sztrájkba kezdtek, ezzel kikényszerítve a már említett megállapodást.
A kiegyezés értelmében közös kormányt alakítottak a civilek és a katonák, azonban ez a kormány jócskán eltért attól, amit a demokrácia, vagy a népképviselet fogalma akár Európában, akár az Egyesült Államokban jelent. Az országot vezetőket ugyanis nem választások útján, hanem a fent említett megállapodás alapján jelölték ki, azzal a céllal, hogy 2023-ra olyan állapotba hozzák Szudánt, ahol már lehetséges egy demokratikus körülmények között megtartott választás. Erre elsősorban a rogyadozó gazdaság miatt volt szükség: Szudán Afrika egyik leginkább eladósodott országa, amit az Amerikai Egyesült Államok is segélyezett – egészen hétfőig.
A katonaságnak azonban – ahogy az a jelenlegi puccsból is látszik – esze ágában sem volt tenni a demokratikus átmenetért, de még az ország stabilitásáért sem. A puccs óta folyamatosan minden rendelkezésükre álló csatornán a kormányzat civil részének inkompetenciáját igyekeztek kidomborítani, azt a látszatot keltve, mintha a valódi irányításra csak ők volnának képesek.
A civil vezetők jól érezték meg azt, hogy az sem volt véletlen, amikor szeptemberben a katonaság akadályozott meg egy belső puccsot. Ekkor a még korábbi diktátorhoz hű katonai potentátok próbálták meg átvenni a hatalmat, azonban ezt a fegyveres erők megakadályozták, miközben nem győzték hangsúlyozni, hogy mindenről a civil kormányzat tehet.
Abdalla Hamdok ügyvezető miniszterelnök ekkor – még mindig kerülve a nyílt konfliktust a katonai vezetőkkel – békés tüntetést hirdetett Kartúmba, ami aztán tüntetéssorozattá nőtte ki magát. Hamdok állítása szerint nem akart többet annál, mint amit 2019-ben rögzítettek: demokratikus átmenetet. Ez azonban illúzió volt.
Hétfőn a katonaság al-Burhan vezetésével megpuccsolta a Hamdokot, akit azóta – akárcsak a szudáni kormányzat civil vezetőit – saját lakóhelyükön tartanak fogva, ha lehet hinni a katonaság szavainak. Ugyanis sem Hamdokot, sem egyetlen civil vezetőt sem látott senki hétfő óta, többen kétségbe vonják még azt is, hogy élnek egyáltalán. Hamdok Facebook-oldala ugyanakkor további tüntetésre hívta a demokráciapárti tömegeket, akik úgy fest, hogy a katonaság agressziójától sem riadnak vissza: az utcára vonulnak annak ellenére is, hogy hétfőn legkevesebb kilencen életüket vesztették és több mint 140-en sérültek meg a demonstrációkon.
Kartúmban és Szudán nagyobb városaiban pedig megállt az élet: több helyen nem élnek a telefonvonalak, nem lehet készpénzt felvenni, a boltok – a legkisebbek kivételével, ahol hosszú sorokban álltak az emberek kenyérért – bezártak, a mecsetekből pedig a müezzin nem imára, hanem sztrájkra hívja az embereket. A minisztériumi tisztségviselők, az állami szféra, illetve a központi bank dolgozói már sztrájkba is léptek, vagyis a katonaságnak jóval nagyobb ellenállással kell szembenéznie, mint amivel előzetesen számolhattak. A The Guardian helyi tudósítója szerint a kórházak pedig megmakacsolták magukat: nem hajlandóak kiadni a tüntetések sérültjeit a katonaságnak, ha kell, az ágyak alá is elbújtatják őket azért, hogy ne kerüljenek – jelen állapotukban legalábbis – börtönbe.
De miért most következett be a töréspont? A törékeny béke alapját képező 2019-es megállapodásban volt egy kikötés, miszerint az ország irányításában vezető szerepet betöltő Szuverén Tanács élén a megállapodás megkötését követő első 21 hónapban katonai vezető áll (ezt a pozíciót töltötte be al-Burhan), ezt követően viszont 18 hónapon keresztül civilnek kell vezetnie a Tanácsot. Al-Burhannak 2021 novembere elején járt volna le a megbízatása a Szuverén Tanács élén, a hatalmat pedig nem akarta átadni. Al-Burhan kitart amellett, hogy 2023-ban lesz választás, azonban hogy addig hogyan változik a véleménye erről, azt nem tudni.
Szudánban a jelenlegi konfliktus jó eséllyel elhúzódik, hosszú időre visszavetve ezzel bármilyen esélyt arra, hogy az országban demokrácia legyen. Az ok egyszerű: a katonaságnak erőt kell demonstrálnia hatalma megszilárdításához, viszont az utóbbi években folyamatosan vegzált tüntetőket vélhetően nem fogja meghátráltatni, ha néhányan meghalnak közülük. Az pedig úgy fest, nagyon keveseket érdekel, hogy az ország gazdaságának működését mennyiben veti vissza, ha folyamatos a konfliktus a két fél között.
Ráadásul nem is csak két fél játszik Szudánban: a katonák mellett tett hitet az ország egyik legnagyobb kikötőjét elfoglaló bedzsa népcsoport, akik hétfőn azonnal jelezték, hogy támogatják a puccsot végrehajtó Al-Burhant. A kikötő elfoglalása azért volt különösen nagy érvágás Szudánnak, mert az ország – akármennyire is gyenge gazdasággal bír – exportál több terméket is, például aranyat, gyapotot, szezámmagot vagy cukrot is. Ennek eltűnésével komoly összegektől esett el az állam.
A puccsra a nemzetközi közösség is reagált: az ENSZ hétfőn este hívott össze rendkívüli ülést Szudán ügyében, arra kérve a katonai vezetőket, hogy bocsássák szabadon a civileket és térjenek vissza a 2019-ben kijelölt útra – mondanunk sem kell, mindhiába. A Szudán barátai, az ország átmenetét támogató államok szerdán elítélték a katonai hatalomátvételt, ám fontos jelzés volt, hogy amíg az aláírók között volt Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Németország is, addig Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek nem csatlakozott – velük ugyanis a vélhetően előrelátó Al-Burhan már korábban kiépítette a kapcsolatait. Az USA ugyanakkor már lépett is, és megvont az országtól egy 700 millió dolláros segélycsomagot, amivel a demokratikus átmenetet támogatták volna és szerdán a Világbank is közölte, hogy leállítja az ország fejlesztésére tervezett 2 milliárd dolláros összeg elutalását.
Azonban várhatóan sem az Egyesült Államok, sem más nagyhatalom nem fog katonai erővel vagy pénzügyi támogatással becsatlakozni a szudáni konfliktusba. Szudán sem Amerikával, sem Oroszországgal nem kereskedett, ráadásul az afganisztáni kivonulás miatt is jócskán támadott Joe Biden elnök minden valószínűség szerint a háta közepére sem kíván egy újabb katonai konfliktust. Kína azonban – Szaúd-Arábia és India mellett – aktívan kereskedett az afrikai országgal, de még így is csekély az esély arra, hogy bármelyikük is saját haderejét vagy nagyobb összeget vetne be annak érdekében, hogy stabilizálja az ország működését. Vagyis jó esély van arra, hogy Szudán visszatérjen arra az útra, amit 2018 előtt is járt: diktatúrává csúszik vissza, aminek vezetőjét néha megpuccsolja a katonaság.
