Világ hvg.hu 2021. szeptember. 24. 14:11

Harckészültségbe helyeztek két dél-szerbiai hadegységet is a rendszámvita miatt

Észak-Koszóvóban egyre nagyobb a feszültség.

Elsőfokú harckészültségbe helyezték a szerb haderő két alakulatát is, akiknél a védelmi miniszter és a vezérkari főnök is szemlét tartott a napokban – írta meg a Szabad Magyar Szó. Nebojsa Stefanovic miniszter elmondta, hogy nem provokációról van szó, a törvényes kereteken nem fognak túllépni, de készek megvédeni a szerb népet bármitől.

Észak-Koszovóban pattanásig feszült a helyzet: a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert nem tartják igazságosnak, hogy ideiglenes koszovói rendszámtáblát kell autóikra felrakniuk, ha belépnek az országba. Pristina szerint ez nem jogellenes, hiszen évek óta ezt teszi a Vucic vezette Szerbia is.

Belgrád szerint azonban ennél egy fokkal bonyolultabb a kérdés, hiszen ha elismernék a koszovói rendszámtáblákat, akkor elismernék vele Koszovó önálló állami létét. A koszovói miniszterelnök jelezte: a rendszámtáblák cseréje egészen addig tart, amíg Szerbia el nem ismeri a koszovói táblákat. Mindkét fél a másikat okolja a konfliktusért, miközben állítják, hogy békés megoldást szeretnének elérni.

(Kiemelt képünkön Koszovó látható.)

Hirdetés