Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Stefan Wyszynski 1949 és 1981 között állt a lengyel katolikus egyház élén. A XX. századi lengyel történelem egyik legnagyobb személyisége volt.
Az 1901-ben egy falusi templomi orgonista fiaként született fiatal pap (akinek néha emlegetett állítólagos rokonsága Andrej Visinszkij szovjet sztálinista főügyésszel teljesen alaptalan legenda) az 1930-as években munkások közt dolgozott, és támogatta a keresztény szakszervezeteket. 1944-ben lelkészként aktívan részt vett a varsói felkelésben. Alig 45 évesen püspök lett, 1949-ben pedig Varsó és Gniezno érseke, prímás, a püspöki kar elnöke. 1953-tól bíboros.
Gyakran állítják párhuzamba Mindszenty József bíboros-prímással, akit most „megelőzött” a boldoggá avatással: az ő sorsát látva igyekezett taktikusabb lenni. 1950-ben XII. Piusz pápa rosszallását vállalva megállapodást kötött a kommunista kormánnyal, hogy bizonyos politikai engedmények fejében legalább minimális mértékben engedjék működni az egyházat.
Ám amikor három év múlva a sztálinista vezetők szemére vetette, hogy megszegik ígéreteiket, az akkori törvényeket is felrúgva megfosztották szabadságától. Három évig volt fogoly bármiféle vádemelés és bírósági eljárás nélkül, de még így is képes volt megszervezni, hogy 1956 augusztusában a Jasna Góra-i Mária-kegyhelyen egymillió (!) ember tette le az általa írt esküt, amely szerint a fiatalokat Krisztushoz hűen, az istentelenségtől védve nevelik.
Amikor nem sokkal ezután a szintén rabságból szabadult antisztálinista Wladyslaw Gomulka vette át a kommunista állampárt (Lengyel Egyesült Munkáspárt) vezetését, azonnal szabadon engedte a prímást, aki megbékélést hirdetett, és támogatta a kezdeti, rövid életű politikai reformokat. Később többször is sok órás vitát folytatott Gomulkával, de nem tudta meggyőzni, hogy tartsák tiszteletben a hívő emberek és egyházuk jogait. Mert bár náluk más szocialista országokhoz képest erősebb és befolyásosabb volt az egyház, tény, hogy zaklatták és korlátozták. Igaz, közben a szovjet vezetők pedig állandóan azt vetették lengyel elvtársaik szemére, hogy Lengyelországban tele vannak a templomok, és számos szerzetes- és apácarend működik.
A prímás 1970 végén bizakodva fogadta a tengerparti sortüzek után átmeneti politikai enyhülést hozó Edward Gierek hatalomra jutását is, segítette a konszolidációt, és része volt abban, hogy a lengyel pártvezetőt 1977-ben fogadta VI. Pál pápa. Ugyanakkor gyanakodva nézte a Vatikán új „keleti politikáját”, például a Magyarországgal 1964-ben kötött megállapodást, mert attól tartott, hogy a Szentszék az ő feje fölött egyezik ki a kommunistákkal.
Tartózkodóan viszonyult a II. Vatikáni Zsinathoz is, ami miatt konfliktusai voltak a zsinati szellem iránt lelkesedő papokkal és katolikus értelmiségiekkel. Úgy gondolta, hogy a demokráciákban működő egyházak megengedhetnek maguknak reformokat, de amelyik az életéért küzd, annak a hagyományos, tömeges népi katolicizmushoz kell ragaszkodnia. Ezt sokan máig a szemére vetik, ahogy fiatalabb kori antiszemita megnyilvánulásait, és a kisebb létszámú, de létező többi lengyel keresztény egyházzal (az ortodoxokkal és a protestánsokkal) szembeni merevségét is. Keménykezű főnök volt, megkérdőjelezhetetlen tekintély, klasszikus egyházfejedelem.
Wyszynski bíboros vette szárnyai alá azt a nála 19 évvel fiatalabb krakkói papot, Karol Wojtylát, akiből bíboros-érsek és végül pápa lett. II. János Pál megválasztása az ő diadala is volt. A lengyel prímás tisztában volt hazája geopolitikai helyzetével: magyarán Budapest 1956-os, Prága 1968-as és Afganisztán 1979-es eseményeit látva félt a szovjet fegyveres beavatkozástól, és ezért – vállalva az őt nagyra becsülő ellenzék háborgását – óvatosságra intette az 1980-as sztrájkok nyomán megalakult Szolidaritás Szakszervezetet.
80 évesen, 1981 májusában halt meg. Mától a boldogok közé tartozik, miután az ehhez szükséges csodálatos gyógyulásokat is bebizonyították a több mint 30 évig tartott egyházi eljárás szabályai szerint. Vagyis mostantól a lengyel hívők imádkozhatnak is hozzá.
