Világ MTI 2021. július. 13. 07:55

Kigyulladt egy iraki járványkórház, legalább ötvenen meghaltak

Hétfő este még nem sikerült eloltani a tüzet.

Kigyulladt egy koronavírus-fertőzötteket ellátó kórház a dél-iraki Nasszírija városában, legalább ötven ember életét vesztette, többen pedig válságos állapotban vannak.

Az INA iraki állami hírügynökség arról számolt be, hogy a lángoló épületből tizenhat beteget épségben ki tudtak menekíteni, valamint számos megégett holttestet kihoztak. A halálos áldozatok között két egészségügyi dolgozó is van.

A tüzet hétfő estére még nem sikerült teljesen eloltani.

A hatvanágyas létesítményben az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint még zajlanak a kutatási-mentési munkálatok.

Nem kizárt, hogy az áldozatok száma tovább fog emelkedni, több beteget ugyanis egyelőre nem találtak meg.

Nem ez az első ilyen eset Irakban, tavaly áprilisban egy bagdadi járványkórház gyulladt ki, akkor több mint nyolcvanan haltak meg.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.