Szaúd-Arábia de facto uralkodója, Mohamed herceg adta ki a parancsot Jamal Khashoggi újságíró likvidálására – állítja az amerikai hírszerzés. A korábban készült jelentés titkosításának feloldása jelzi, hogy Joe Biden elnök az amerikai-szaúdi kapcsolatokat a királyság emberi jogi helyzetétől teszi függővé.
A jelentésben valójában semmi új nincs, a 2018. októberében elkövetett gyilkosságról – közvetett módon – az amerikai hírszerzés, a CIA már korábban is azt közölte, hogy valószínűleg Mohamed trónörökös rendelte el Jamal Khashoggi USA-ban élő szaúdi újságíró megölését, amennyiben nem sikerül őt rábeszélni a hazatérésre. Donald Trump volt amerikai elnök azonban – egy 2019-es törvényt is megszegve – nem volt hajlandó a titkosított dokumentum nyilvánosságra hozatalára.
A CIA állásfoglalásának közzétételével Biden jelezte, hogy politikai ellenfelek meggyilkolása elfogadhatatlan az USA számára. Az elnök egy pénteki interjúban azt is elmondta, hogy Szalmán királlyal folytatott telefonbeszélgetése során egyértelművé tette: a monarchiának foglalkoznia kell az emberjogi visszaélésekkel, ami az USA-hoz fűződő jó viszony alapfeltétele.
A bejelentéssel együtt Washington több, a gyilkosság végrehajtásában és tervezésében résztvevő szaúdi ellen szankciókat vezetett be, így például vízumtilalmat és követelések befagyasztását. Mohamed herceg – a betegeskedő Szalmán király fia – azonban megúszta az amerikai büntetést. Amerikai tisztviselők jelezték, hogy Washingtonban bizonyos fegyvereladások befagyasztását is fontolgatják.
Az amerikai-szaúdi kapcsolatok alighanem fordulóponthoz érkeztek, a jövőt nemcsak Mohamed herceg szerepe, de a jemeni háború is befolyásolja. Biden nemrég azt is bejelentette, hogy az USA megvonja a támogatását a királyságtól a jemeni polgárháborúban, amelyben a szaúdiakat háborús bűnök elkövetésével vádolják.