Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Oroszországban napok óta az az egyik kedvenc témája a rezsimpárti médiának, hogy miképpen mosta fel a padlót Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Josep Borrellel, az EU külügyi főképviselőjével. Nem kizárt azonban, hogy a diadal pirruszi győzelemként vonul be Brüsszel és Moszkva kapcsolatának történetébe: nem biztos ugyanis, hogy jó ötlet megalázni azt, aki még párbeszédet akar folytatni Oroszországgal.
Igen, valóban botrányosra sikerült Josep Borrell rosszul előkészített és még rosszabbul kivitelezett moszkvai látogatása: miközben az EU-t képviselő külügyi főképviselője Alekszej Navalnij ellenzéki vezető bebörtönzése ellenére is próbálkozott barátkozni Szergej Lavrov külügyminiszterrel – nagy eredménynek nevezte például a Szputnyik V koronavírus-vakcinával elért sikereket – az orosz külügyminiszter megbízhatatlan partnernek nevezte az uniót, majd „kulturális arroganciával” vádolta az EU-t, amely az orosz politikus szerint csak képzeli azt, hogy az orosz hatóságoknak bármi közük lenne a Navalnij elleni tavaly augusztusi idegmérges merénylethez.
A kegyelemdöfést az adta meg, hogy Moszkva szándékosan úgy időzítette több nyugati diplomata kiutasítását, hogy az egybeessen Lavrov és Borrell sajtótájékoztatójával. Az orosz médiumok napokig ismételgették Lavrov „brillírozását”, és közben megszólalt Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is, aki hangsúlyozta, az unió, ha nem tudja megvesszőzni Oroszországot, akkor elkezd hisztérikusan kiabálni.
Brüsszeli össztűz
Valószínűleg részben arra utalhatott, hogy a Brüsszelbe visszatérő Borrellt össztűz fogadta: az EP-képviselők egy része a főképviselő lemondását követelte, hetven politikus írásban is kérte Borrell menesztését.
Akik pedig kiálltak mellette, azok azt hangsúlyozták, nem a főképviselőt terheli az igazi felelősség, hanem a vendéglátókat, akik valószínűleg napokig készítették elő a show-t. És persze azonnal előkerültek az Oroszország elleni, évek óta ismételgetett vádak az emberi jogok megsértéséről, a nyugati államok elleni kiberhadműveletekről, az ukrajnai beavatkozásról és a demokratikus intézményrendszer lebontásáról.
Az eredmény az lesz – és ez aligha állhat Moszkva érdekében – hogy még kevesebben maradnak, akik hisznek a Brüsszel és Moszkva közötti párbeszéd fenntarthatóságában. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy nőni fog azok száma, akik újabb és komolyabb szankciókat követelnek majd Moszkva ellen. Például hatékony személyre szabott büntetőintézkedéseket és akár az Északi Áramlat II. gázvezeték építésének a felfüggesztését is.
Közös politika hiányában
Persze a Borrellt ért EU-s kritika nem új, az uniót már évek óta vádolják sokan azzal, hogy nem lép fel elég határozottan az illiberális eszmék és gyakorlat ellen, akár Oroszországban, akár az EU-n belül, Magyarország és Lengyelország esetében. Ezekben az esetekben viszonylag könnyű egy-egy embert hibáztatni és nem tenni említést arról, hogy az éppen aktuális főképviselő igencsak nehéz helyzetben van: úgy kellene képviselnie az egységes EU-s külpolitikát, hogy az nincs is. A külpolitika ugyanis jelentős részt a tagállamok ügye és a 27-eken belül komoly törésvonalak vannak Oroszország-ügyben. A kelet- és közép-európai államok, valamint a balti országok – a Putyinnal látványosan barátkozó Orbán Viktor vezette magyar kormányt leszámítva – határozott és kemény fellépést várnának, már csak azért is, mert többen, például a lengyelek, vagy az észtek fenyegetve érzik magukat.
Azok a nyugati államok sem egységesek, amelyek megúszták a tartós szovjet megszállást: Nagy-Britannia – amely ugyan kilépett az EU-ból, de a NATO-n belül továbbra is aktív európai játékos – sokkal keményebb lenne Moszkvával, mint például Párizs, vagy akár Németország, amely a legnagyobb viták idején is fontos üzleti partnerként tekintett Oroszországra.
Bár az EU-tagállamok – legalábbis eddig – némi vonakodás után mindig meghosszabbították az Oroszország ellen 2014-ben bevezetett szankciókat, a belső nézeteltérések miatt kevés az esély arra, hogy újabb komoly büntetőintézkedésekről szülessen döntés. Viszont minél lekezelőbb és bicskanyitogatóbb az orosz külpolitika, annál nagyobb az esélye annak, hogy megteremtődjenek a szankciószigorítás feltételei.
Működő szankciók
Bár divat arról beszélni, hogy az eddigi EU-szankciókat szinte meg sem érzi Oroszország, sőt az EU-s mezőgazdasági termékekre kivetett ellenszankciók hatására még nem is erősödött az orosz mezőgazdaság és élelmiszeripar, a számok mást mutatnak. Míg 2014 előtt az EU és Oroszország közötti „stratégiai együttműködés” volt a cél, az utóbbi években egyre inkább a szópárbaj jellemzi a kapcsolatokat és ezzel párhuzamosan visszaesett a kereskedelmi forgalom értéke is. 2013-ban még Oroszország volt az EU negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere, és az EU volt Oroszország elsőszámú kereskedelmi ügyfele, 2014 óta viszont fokozatos a visszaesés, csak 2016-ban már több mint húsz százalékkal zuhant az EU oroszországi exportja.
A szállítások értékének csökkenése ellenére 2015-ben és 2016-ban ugyanakkor számos kétoldalú megállapodás is született: például az Északi Áramlat II-ről szóló egyezmény, vagy az olaszok és az oroszok közötti megállapodás az elektromos hálózatok fejlesztéséről. Most viszont éppen ezen megállapodások végrehajtása kérdőjeleződik meg, és kevés az esélye annak, hogy a közeljövőben születnek hasonló súlyú szerződések.
A statisztikai adatokból kiderül, hogy 2017 után bekövetkezett egy rövid ideig tartó olvadás, ám ez a fellendülés nem tartott soká, s 2020-ra megint a 2016-os mélypontra zuhant az EU-ba irányuló orosz export értéke.
„Néhány funkcionális kapcsolat megmaradt, ám a kapcsolatok gyakorlatilag megszakadtak, ez pedig mindenképpen tragédia Európa számára, hiszen a földrész ismét két részre szakadt. Miközben a felek egymást vádolják dezinformációk terjesztésével és a határokon ismét egyre több a katona, eltűnt a bizalom és a gyanúsítgatások világát éljük” – írta elemzésében az Institut für Sichereitspolitik (ISP) nevű német kutatóintézet. Az intézet szerint annak ellenére nem valószínű, hogy rövid időn belül gyökeres fordulat állna be, hogy a jelenlegi helyzet egyik félnek sem áll érdekében: Oroszország – a hivatalos retorika ellenére – érdekelt abban, hogy Európa tartósan vásároljon energiahordozót és eladja Oroszországnak a fejlett technológiákat, míg az európai termelőknek és gyártóknak is hiányzik a nagy tételben vásárló orosz piac.
