Világ MTI 2021. február. 04. 19:46

Tömegesen fordulnak el Putyintól a fiatalok

Negyedével csökkent az orosz elnök népszerűsége a fiatalok körében, és másfélszeresére nőtt azok aránya, akiknek nem tetszik, az, ahogy kormányoz.

Egy év alatt 69-ről 51 százalékra csökkent Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága a 18 és 24 év közötti korcsoportban, és 30-ról 46 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek nem tetszik, ahogy az államfő kormányoz – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből.

Lev Gudkov, a Levada igazgatója szerint a változások hátterében a világjárvány mellett Alekszej Navalnij letartóztatása, illetve az a százmilliós nézettségű videó áll, amiben az ellenzéki politikus bemutatott egy másfél milliárd dolláros palotát a Fekete-tenger partján, ami szerinte Putyin számára épült.

Navalnij ellentámadásba ment át és leleplezte Putyin palotáját

Nem kellett sokáig várni arra, hogy megindítsa ellentámadását Vlagyimir Putyin ellen a Berlinből Oroszországba hazatért, és azonnal harminc napos elzárásra ítélt Alekszej Navalnij. A vasárnap őrizetbe vett ellenzéki blogger azt állítja, az orosz elnök 400 milliárd forintnak megfelelő minivárost építtetett magának a Fekete-tenger partján.

Az oroszok 64 százaléka ugyanakkor továbbra is elégedett Putyin teljesítményével, igaz, ez is kisebb a 2019-ben mért 69 százaléknál. Az elnök támogatottsági rátája egészében a 2011–2013 közötti időszaknak felel meg, amikor a választások meghamisítása és Putyin újbóli elnökké választása ellen tiltakoztak országszerte.

Putyin bizalmi indexe eközben október óta 34-ről 29 százalékra csökkent. Ugyanez a mutató Navalnijnál még mindig alacsony, de 3-ról 5 százalékra emelkedett. A bizalmi indexet úgy mérik a kutatók, hogy nyitott kérdést tesznek fel a megkérdezetteknek, akiknek maguknak kellett megnevezniük azt a politikust, akiben megbíznak.

A Levada szerint az oroszok 49 százaléka szerint jó irányba halad az ország, 40 százalék viszont ezzel ellentétes álláspontot vall. Ez az állapot a 2018-ban bejelentett, népszerűtlen nyugdíjkorhatár-emelés óta gyakorlatilag változatlan. A felmérés egy 1616 fős reprezentatív országos mintán készült január 29. és február 2. között.

Hirdetés