Világ hvg.hu 2021. január. 31. 10:41

Leléptek Trump ügyvédjei a vádeljárás tárgyalása előtt

A volt elnököt öt jogász hagyta ott. Trump ellen két hét múlva kezdődnek az alkotmányos vádeljárás (impeachment) tárgyalásai.

Ügyvédek nélkül maradt Donald Trump volt amerikai elnök, aki hét múlva fontos események elé néz: ekkor kezdődnek az ellene indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) tárgyalásai.

A CNN forrásai szerint Trumpot öt ügyvéd hagyta ott, elsősorban a jogi stratégiával kapcsolatos nézeteltérések miatt.

A CNN szerint az ügyvivő jogászok Butch Bowers és Deborah Barbier lettek volna, de mostanra mindketten távoztak. A lap Josh Howard, Johnny Gasser és Greg Harris nevét közli még, akik jogi szakértőként vettek volna részt a tárgyalásokon, de szintén kiszálltak.

Egy, a történtekre rálátó forrás szerint Trump azt kérte a jogi csapattól, hogy azok hivatkozzanak választási csalásra, és érveljenek azzal, hogy az elnökséget „ellopták” tőle.

Az amerikai hírcsatorna úgy tudja: az ügyvédek még nem írtak alá semmit, így kötelezettségeik sem voltak, szabadon távozhattak.

Trump ellen a Capitolium ostroma miatt, lázadás szításának vádjával indult eljárás, immár másodszor. Az amerikai elnököt 2019-ben is impeachment alá vonták, azzal a váddal, hogy visszaélt hatalmával, de a republikánus szenátorok felmentették.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.