Világ hvg.hu 2021. január. 18. 17:35

Nem találtak közvetlen összefüggést az oltás és az idősek halála között a norvég hatóságok

Azt ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy a vakcina mellékhatásai miatt romolhat az egyébként is súlyos beteg emberek állapota.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Nem találtak közvetlen összefüggést a koronavírus ellen beoltott idős norvég emberek halála és az oltás megtörténte között – írja a Bloomberg. Az ügyben folyó vizsgálat alapján nem a vakcina okozta a halálukat, inkább egybeesés történhetett.

Norvégiában rövid időn belül 33-an haltak meg a védőoltás beadása után nem sokkal, többnyire nagyon idős és nagyon rossz egészségi állapotú emberek. A halálesetek közül 13-nál találták úgy a boncolás során, hogy az oltással járó hétköznapi mellékhatások hatására erősödhettek fel a már meglévő betegségek az érintettek szervezetében.

Az ügyben indult vizsgálat eredményéről Steinar Madsen, a Norvég Gyógyszerügynökség orvosi vezetője azt nyilatkozta a Bloombergnek:

A vakcinánál nyilvánvalóan sokkal veszélyesebb a Covid–19 a legtöbb páciensre nézve. Nem aggódunk.

Azt ugyanakkor Madsen szerint sem lehet kizárni, hogy az oltás mellékhatásai miatt rossz irányba mozdulhat el az egyébként is súlyos beteg emberek állapota. Ez szerinte 1000 esetből bőven kevesebb, mint egyszer fordulhat elő.

Norvégiában 42 ezer ember kapta már meg legalább az első adagot a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinájából. Más oltóanyagot péntekig az országban nem használtak (azóta a Moderna vakcinájával is oltanak). A két cég is vizsgálja a haláleseteket.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Élet+Stílus Vándor Éva 2021. március. 08. 09:35

Harry és Meghan: ez a bosszú inkább keserű volt, mint édes

Harry herceg és Meghan Markle Oprah Winfrey-nek adott interjúja több címlapra kívánkozó állítással is szolgált, és a maga jól megkomponált nyersességében engedett betekintést egy diszfunkcionális család életébe. A Buckingham-palotában nem lesznek boldogok.