Világ MTI / hvg.hu 2021. január. 13. 05:59

Pence elutasította Trump felmentését

Az amerikai kongresszus megszavazta a határozatot, amiben felszólították az alelnököt, hogy alkalmazza a 25. kiegészítést, de Pence közölte levélben, hogy elutasítja Trump felmentését.

Mike Pence amerikai alelnök kedden Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek címzett levelében elutasította Donald Trump amerikai elnök felmentését a 25. alkotmánykiegészítés alapján.

"Nem hiszem, hogy egy ilyen lépés országunk érdekét szolgálná, vagy összhangban lenne alkotmányunkkal" – áll a levélben.

Az amerikai kongresszus nem sokkal később elfogadta a határozatot, amiben felszólítják Mike Pence alelnököt, hogy alkalmazza a 25. kiegészítést, amelynek alapján a kabinet többségi szavazatával alkalmatlannak minősítheti Trumpot, és így az elnöki hatalom az alelnökre ruházódjon. A The New York Times szerint 223–205 arányban szavaztak a képviselők a határozat mellett és mindössze egy republikánus támogatta.

Pelosi korábban közölte, hogy amennyiben a 25. kiegészítés alkalmazása nem jár sikerrel, az úgynevezett impeachmenthez (alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz) folyamodnak.

Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja.

Azóta lemondott Trump kormányának több tagja is. Hétfőn Chad Wolf ügyvivő amerikai belbiztonsági miniszter nyújtotta be a lemondását, a múlt héten pedig Betsy DeVos oktatásügyi miniszter és Elaine Chao közlekedési miniszter.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról