Világ hvg.hu 2021. január. 06. 19:39

Mike Pence megírta: Nem áll Joe Biden megválasztásának útjába

Az Egyesült Államok alelnöke elismeri a választás eredményét – normális körülmények között ennek nem is kellene, hogy hírértéke legyen. Most azonban komoly jelentősége van ennek.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
Friss cikkek a témában

Miután Donald Trump stábja minden jogorvoslati lehetőséget kimerített, az elektorok még decemberben összeültek, hogy leadják a szavazatukat az elnökjelöltekre, a Kongresszus pedig ezekben a percekben számolja össze az elektori voksokat. Ez máskor csak formalitás, most azonban már a távozó elnök is utalt rá: mi lenne, ha az ülést vezető Mike Pence alelnök nem hirdetné ki az eredményt?

Pence egy nyílt levelet írt ezek után, amelyet az ülés első perceiben tettek ki a Twitter-oldalára. Ebben egyértelművé tette: el fogja fogadni a választás eredményét. Hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy a távozó alelnök nyilvánosan szembefordul Trumppal.

Mint írta, ha egyetlen képviselőnek is kételyei vannak a választás tisztaságával kapcsolatban, az a törvények szerint kérheti, hogy egy-egy állam eredményeit vizsgálják meg, ez így is történik épp most. Ha azonban ez a vizsgálat megtörtént, akkor az alelnöknek csak az ülésvezetés a feladata – erősítette meg.

Akármi is az ülés hagyományos napirendje,

„nem hiszem, hogy az országunk alapítói fel akarták volna hatalmazni az alelnököt a joggal, hogy egyedül eldöntse, melyik elektori szavazatokat lehet elfogadni"

– tette világossá Pence.

Az ülés helyi idő szerint délután 1 órakor (ez nálunk este 7) kezdődött el. Egyenként nézik meg az 50 tagállam és a főváros választási eredményeit, ha pedig néhány képviselő egy-egy állam eredményével kapcsolatban problémát lát, kérhet külön tárgyalást. Ekkor két órás tárgyalás következik az adott állam voksairól, de elutasítani az ottani elektorok szavazatát csak akkor lehetne, ha a felső- és az alsóház sem fogadná az eredményt. Vagyis ami ezekben a percekben történik, az inkább csak időhúzás és a republikánus képviselők Trump iránti hűségének tesztje, elképzelhetetlen, hogy ne Biden legyen az elnök.

Hirdetés