Világ MTI 2020. december. 17. 05:18

Egész napos kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában

Az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével az üzletek is bezárnak szombattól.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Szlovákiában szombattól egész napos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.

A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben. A kijárás tiltása nem vonatkozik mások mellett a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba, orvoshoz, egyházi szertartásra vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.

A kijárási tilalom idején külön háztartásban élők csak korlátozott mértékben találkozhatnak, és már a tilalom elején választaniuk kell, hogy melyik az az egy háztartás, amelynek tagjaival találkozni akarnak.

A most elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a "rendkívül komoly" járványhelyzettel indokolta.

A bejelentésre reagálva a szlovák parlamenti ellenzék legerősebb pártjának, az Irány – Szociáldemokráciának (Smer – SD) az elnöke, Robert Fico lemondásra szólította fel Igor Matovic kormányfőt. Fico azt mondta, hogy Matovic nem képes ellátni feladatát, amit az is mutat, hogy a kormánya által jóváhagyott kijárási tilalom és a boltok bezárásának feltételei "az eddiginél is nagyobb káoszt hoznak a társadalomba".

A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad érvényben.

Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.

Szerdai ülésén a kormány jóváhagyta az ország Covid–19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60–70 százalékát beoltják.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 Nagy Gábor 2021. február. 28. 16:00

Homályba burkolódzó újságírók csoportja dönt a Golden Globe-díjakról

A nevetségességből hosszú és nehéz út vezetett a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezetének ahhoz, hogy őket, és az általuk filmes és tévés produkcióknak kiosztott Golden Globe-díjat is komolyan vegyék. Ezért nem hiányzott nekik, hogy a mai online gálára időzítve a pénzügyeiket firtatta egy tényfeltáró riport. Arra is emlékeztettek, hogy még a 87 tag névsora sem ismert, azt viszont tudni, hogy egyedüli magyarként köztük van Návai Anikó.