A szenátusnak még jóvá kell hagynia a törvénytervezetet, ahol szoros szavazás várható.
Jóváhagyta az argentin parlament alsóháza pénteken az abortuszt legalizáló törvényt, amely egy szélesebb nyitás jele a konzervatív Latin-Amerikában a Reuters brit hírügynökség szerint.
Az Alberto Fernández balközép elnök kezdeményezésére benyújtott tervezetet, amely a terhesség 14. hetéig engedélyezi a művi terhesség-megszakítást, 131:117 arányban fogadták el. A jogszabályt még a szenátusnak is jóvá kell hagynia, ahol szorosabb szavazás várható.
A főleg római katolikusok lakta térség egyre több országban biztosítanak több jogot a nőknek a szüléssel kapcsolatban.
A szavazást csütörtökön kezdődött maratoni vita előzte meg, miközben tömegek tüntettek a törvény elfogadása ellen, illetve mellett is a kongresszus épületénél.
"Ez alapvető jog, és annak a hosszú küzdelemnek az elismerése, amelyet a nőmozgalmak évek óta folytatnak országunkban" - emelte ki a szavazás után Elizabeth Gómez Alcorta, a kormány nő-, gender- és sokszínűségügyi minisztere.
Továbbra is azon dolgozunk, hogy törvénybe foglalják a terhesség önkéntes vállalását
– tette hozzá.
A törvényt támogató tüntetők zöld sállal a nyakukban a kongresszus előtt töltötték az éjszakát a hírekre várva. Az ellentábor tagjai két sálban, kezükben vérző magzatot jelképező babákkal tüntettek a jogszabály elfogadása ellen.
Egy hasonló, az abortuszt törvényesítő, az alsóház által elfogadott törvénytervezetet a szenátus néhány nappal később elutasított 2018-ban.
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet üdvözölte az eredményt, és felszólította a szenátust, hogy ne fordítson hátat a nőknek, segítsen véget vetni a nők életét veszélyeztetőt titkos abortuszoknak.
Ez a kilencedik alkalom, hogy abortuszról szóló tervezet kerül a parlament elé, de az első, amelyet a végrehajtó hatalom kezdeményezett.
Az 1920-as évek óta hatályos argentin törvények csak akkor engedélyezik az abortuszt, ha az anya élete veszélyben forog, vagy nemi erőszakot követtek el rajta, bár aktivisták szerint sok ilyen esetben sem kap a nő megfelelő ellátást. A Fernández elnök által közzétett adatok szerint 1983 óta mintegy háromezer nő halt meg illegális abortusz következtében, évente pedig mintegy 38 ezer nő kerül kórházba ezek következményei miatt. A kormány szerint évente 370 ezer és 520 ezer között mozog az országban végrehajtott titkos terhességmegszakítások száma.
A jelenlegi kormányzat határozottan támogatja a törvénytervezetet, az előző elnök, Mauricio Macri konzervartív kormánya alatt nem ez volt a helyzet.