Világ hvg.hu 2020. december. 01. 11:14

Kim Dzsong Un már be is olthatta magát koronavírus ellen

Japán szerint Kínából kapott valamilyen vakcinát az észak-koreai diktátor.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

A japán hírszerzés szerint Észak-Korea 36 éves diktátora, Kim Dzsong Un már be is oltatta magát egy Kínától kapott vakcinával koronavírus ellen – írja a Business Insider.

Sőt, az ország teljhatalmú ura mellett még egyéb magasrangú tisztviselőket, és a Kim család több tagját is beoltották a titokzatos anyaggal, amit valamikor az elmúlt két-három hétben kapott meg Észak-Korea.

Kína jelenleg három oltóanyagon dolgozik párhuzamosan, többeken is letesztelték már őket, de túl sok konkrétumot nem tudni ezekről, ahogy arról sem, miből kapott a diktátor.

Észak-Korea propagandája egyelőre szinte egyáltalán nem kommunikál hivatalosan a koronavírusról, egyetlen pozitív esetet sem erősítettek meg, de közben a szokásosnál is jobban lezárták az országot, és megerősítették a határellenőrzést Kína felé.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról