A határozat közzététele után alig néhány percnek kellett csak eltelnie, hogy a hongkongi kormányzat bejelentse négy ellenzéki törvényhozó eltávolítását.
Törvényben írta elő a hazafiságot a hongkongi törvényhozóknak a legfelsőbb kínai törvényhozó testület, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága szerdán – idézi a South China Morning Post hírét a Reuters. A patriotizmust kötelességgé tevő döntés lehetőséget adhat Hongkong vezetésének számos ellenzéki politikus eltávolítására.
A Hszinhua kínai állami hírügynökséget idézve azt is írják, azok a képviselők, akik a hongkongi hatóságok megítélése szerint veszélyeztetik a nemzetbiztonságot – így például Hongkong nagyobb függetlensége mellett politizálnak –, automatikusan elveszítik helyüket a város törvényhozó testületében.
Hongkong 19 ellenzéki politikusa közös lemondását helyezte kilátásba hétfőn arra az esetre, ha az új szabályozást akár csak egyikőjükkel szemben is alkalmaznák. A határozat közzététele után viszont alig néhány percnek kellett csak eltelnie, hogy a hongkongi kormányzat bejelentse négy ellenzéki törvényhozó eltávolítását.
Ezután Hongkong összes ellenzéki törvényhozója le is mondott.
A négy politikus mindegyikét a korábbiakban már eltiltották a törvényhozási választásokon való részvételtől, ám a szeptemberben esedékes választásokat végül a koronavírus-járványra hivatkozva egy évvel elhalasztották.
Carrie Lam hongkongi kormányzó az ellenzéki törvényhozók lemondásának hírére kizárta annak lehetőségét, hogy időközi választásokat tartsanak a megüresedett helyek betöltésére, megerősítve, hogy a legközelebbi törvényhozó választásokat kilenc hónap múlva rendezik meg.