Világ MTI 2020. szeptember. 07. 06:40

Több mint 200 ENSZ alkalmazott fertőződött meg Szíriában

Egy kiszivárogtatott levélből derült ki, hogy több ENSZ-dolgozót kórházban kezelnek.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az ENSZ több mint kétszáz munkatársa fertőződött meg koronavírussal Szíriában - közölte a Reuters hírügynökség a világszervezet egyik belső körlevelére hivatkozva vasárnap.

Imran Riza, az ENSZ helyi humanitárius koordinátora múlt keddi üzenetében számolt be arról, hogy a világszervezet egy megállapodást véglegesít egy egészségügyi intézményről, amelyben a koronavírussal fertőzötteket kezelnék Szíriában.

Több mint kétszáz esetet jelentettek az ENSZ dolgozóinak sorában, akik közül többeket kórházban kezelnek, hármukat pedig evakuálni kellett egészségügyi okok miatt

 - áll a levélben, amelyet az ENSZ egyik fertőzött alkalmazottja szivárogtatott ki a Reutersnak.

Hivatalos adatok szerint Szíriában a vírus március 23-ai megjelenése óta 3171 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 134-en hunytak el a kórban.

Humanitárius és egészségügyi dolgozók ugyanakkor attól tartanak, hogy a fertőzöttek valós száma jóval magasabb lehet, így a segélyezést végző tucatnyi ENSZ-ügynökséggel együttműködő civil szervezetek soraiban is. Szerintük a damaszkuszi vezetés igyekszik elleplezni a tényleges adatokat. A szíriai hatóságok tagadják ezt, bár elismerik, hogy a tesztelés korlátozott.

Riza szerint tízszeresére nőtt a fertőzöttek száma Szíriában az utóbbi két hónapban.

"Szíriában a járványügyi helyzet jelentősen megváltozott" - mondta az ENSZ koordinátora.

A segélyszervezetek alkalmazottai szerint az utóbbi hetekben számos orvos és egészségügyi dolgozó hunyt el a kórban.

Szemtanúk és temetői alkalmazottak szerint július óta háromszor annyi halottat búcsúztatnak a fővárostól, Damaszkusztól délre található egyik temetőben, amelynek térségében található a legfőbb járványgóc az országban.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.