Nem csitul a tüntetés Fehéroroszországban: szerda éjjel újabb 700 embert vettek őrizetbe. Közben a hatóságok elismerték, az egyik tüntető életét vesztette.
Fehéroroszországban szerda éjjel már negyedszerre vonultak utcára az emberek az elnökválasztás óta, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is.
Az AP hírügynökség szerint az éjszaka a fővárosban a rendőrök gumilövedékkel lőttek azokra, akik erkélyeikről a tüntetőket buzdították. Korábbi beszámolók szerint a rendőrök éles lőszert is használnak.
A fehérorosz belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint az éjszaka folyamán mintegy 700 embert tartóztattak le, ezzel az elmúlt napokban őrizetbe vettek száma megközelíti a 7000-et.
A hatóságok megerősítették szerdán egy tüntető halálát, akit az Aljakszandr Lukasenka elnök újraválasztása elleni demonstráción állítottak elő. A Nyomozó Bizottság közleménye szerint a 25 éves férfi a dél-fehéroroszországi Gomel egyik kórházában halt meg, miután egy vasárnapi "engedély nélkül tartott" tüntetésen őrizetbe vették. A hatóság nem közölte a halál pontos időpontját, csak annyit, hogy
a férfi egészsége hirtelen leromlott, miközben őrizetben volt.
Az összecsapások másik áldozata szintén egy tüntető, ő akkor vesztette életét, amikor a kezében felrobbant egy pokolgép, amit elhajítani készült. A belügyminisztérium közlése szerint a biztonsági erők több mint 100 tagja is megsérült az összecsapásokban.
Az elnyomás és az erőszak beszüntetésére, valamint a vasárnap tartott elnökválasztást követő megmozdulások alkalmával előállítottak szabadon bocsátására szólította fel Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfőt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke csütörtökön. Sassoli közleményében "mélységes aggodalmát" fejezte ki a változás érdekében békésen demonstrálók ellen a fehérorosz hatóságok által alkalmazott erőszak miatt. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet is követelte a törvényellenesen őrizetbe vett személyek szabadon engedését, hozzátéve, hogy az őrizetben lévők közt kiskorúak is vannak.
A környező országok közben sorra jelentik be, hogy segítséget nyújtanak a kormány és az ellenzék közötti párbeszédben. Litvánia, Lettország és Lengyelország a héten már felajánlotta, hogy kész közvetíteni. Gitanas Nauseda litván elnök szerdán nem zárta ki az összeurópai vagy országos szintű szankciókat sem abban az esetben, ha a kezdeményezést a fehérorosz vezetés elutasítja.
Saulius Skvernelis litván miniszterelnök bejelentette, hogy Litvánia lehetővé teszi a belépést az országba azon fehérorosz állampolgárok számára, akik humanitárius okokból szeretnének a balti államba jutni.
Az országban a vasárnapi elnökválasztás előzetes eredményeinek közzétételét követően kezdődtek tüntetések. A hivatalos, de az ellenzék által vitatott adatok szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő 80,08 százalékot, míg legfőbb ellenfele, Szvjatlana Cihanouszkaja 10,09 százalékot szerzett. Cihanouszkaja választási csalásra hivatkozva kijelentette, hogy nem fogadja el a közzétett eredményeket, és saját magát tartja a választás győztesének, majd nem sokkal később, hatósági nyomásra, elhagyta az országot, és a választási eredmény elfogadására, valamint a tüntetések beszüntetésére szólította fel híveit egy kétes hátterű videóban.