Világ MTI / hvg.hu 2020. augusztus. 10. 17:59

A hatalmas robbanás miatt lemondott a libanoni kormány

A libanoni kormány még hétfőn benyújtotta lemondását a múlt heti robbanássorozat miatt.

Lemond a libanoni kormány a Bejrútban előző héten történt hatalmas robbanás miatt – jelentette be hétfőn Hamad Hasszán, az ország egészségügyi minisztere. Haszan Diáb miniszterelnök a lakossághoz intézett esti televíziós beszédében hivatalosan is bejelentette a kormány lemondását.

Az egészségügyi miniszter a délutáni kabinetülés után arról számolt be, hogy Haszan Diáb miniszterelnök hamarosan benyújtja kormánya lemondását az államfői palotában. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lépéssel "nem a felelősség elől akarnak elmenekülni". Vartiné Ohanian ifjúsági és sportminiszter azt közölte, hogy a megbeszélésen kollégáinak többsége támogatta a lemondást.

Haszan Diáb a lakossághoz intézett esti televíziós beszédében hivatalosan is bejelentette a kormány lemondását. A magát függetlenként pozícionáló miniszterelnök a hagyományos politikai osztályt tette felelőssé a történtekért, élesen bírálva a korrupciót, amely véleménye szerint elvezetett "ehhez a földrengéshez, amely lesújtott az országra". "Isten óvja Libanont" – zárta a beszédét, ezt háromszor is elismételve.

Bennfentes források szerint délelőtt a pénzügyminiszter is bejelentette távozását, ő már a kormány negyedik tagja, aki így tett az utóbbi napokban.

Hétfőre újabb tüntetéseket hívtak össze, amelyeken Michel Aún elnök, a kormány, illetve a "korrupt és alkalmatlan" politikai elit távozását követelik. A hét végén Haszan Diáb már bejelentette, hogy előrehozott választások kiírását javasolja.

Szombat éjjel nagyjából tízezer ember gyűlt össze Bejrútban, ahol a tiltakozások erőszakos zavargásba torkolltak. A demonstrációkat az hívta életre, hogy múlt kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel. Legkevesebb 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, s százezrek otthona vált lakhatatlanná. Később kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?