Megugrott a fertőzöttek száma azután, hogy az országban több helyen is enyhítettek a korlátozásokon.
Hétfő estétől kedd estig 1338 beteg halt meg koronavírus-fertőzés miatt Brazíliában, ennél több napi áldozata eddig csak egyszer volt a kórnak.
A latin-amerikai országban ezzel 45 456-ra emelkedett a járvány következtében elhunytak száma,
az összes bizonyítottan koronavírussal fertőzötté pedig az egymilliót megközelítve 928 800-ra. Ennél több halott és fertőzött csak az Egyesült Államokban van.
Egy nap alatt újabb 37 300 emberről bizonyosodott be, hogy koronavírus-fertőzött.
Ilyen méretű tömeges napi növekedésre még nem volt példa a vírus megjelenése óta az országban a brazil egészségügyi minisztérium szerint. A fertőzöttek száma ugyanakkor jóval magasabb lehet, mivel az országban rendkívül kevés tesztet végeztek.
Brazíliában az utóbbi két hétben rohamosan terjed a járvány, ennek ellenére több helyütt enyhítettek a korlátozásokon: kinyithattak üzletek, strandok.
Jair Bolsonaro brazil elnök kezdetben nem vette komolyan a járványt, és „egy kis influenzáról” beszélt.