Világ MTI / hvg.hu 2020. április. 28. 17:06

Meggyilkolhatta feleségét, ezért őrizetbe vették az egyik leggazdagabb norvég üzletembert

A nő 2018-ban tűnt el, és akkor még úgy tűnt, emberrablás történt. A nyomozók azóta arra jutottak, hogy megölték őt, és ebben férje minimum bűnrészes.

Őrizetbe vette a norvég rendőrség kedden emberölés vagy bűnrészesség gyanúja miatt az ország egyik leggazdagabb üzletemberét, akinek felesége még 2018-ban tűnt el. A 70 éves Tom Hagen éppen a munkahelyére tartott, amikor elfogták.

Az üzletember feleségét, Anne-Elisabeth Hagent két évvel ezelőtti eltűnése óta sem találták meg. Az ügyet eredetileg emberrablásként kezelték – az állítólagos emberrabló még váltságdíjat is kért –, ám a rendőrség tavaly júniusban bejelentette: lehetséges, hogy az ügy valójában gyilkosság.

Emberrablás nem történt, az tudatosan kitervelt megtévesztés része volt

– mondta Tommy Broske, a nyomozás vezetője. Közölte, hogy ez idáig nem volt más letartóztatás az ügyben. 

Hagent szerdán előzetes letartóztatásban kihallgatják. Egyelőre nem tudni, hogy bűnösnek vallja-e magát.

Tom Hagen befektető, az energiatermelésben és az ingatlanpiacban érdekelt. Az E24 pénzügyi portál tavaly novemberben azt írta, hogy az adóbevallása alapján vagyona 916 millió norvég koronára tehető, ami körülbelül 28 milliárd forint. Ezzel a 74. leggazdagabb ember Norvégiában.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.