Világ MTI 2020. április. 03. 17:42

Angela Merkel elhagyta a házi karantént

A német kancelláron három tesztet is elvégeztek.

Angela Merkel valamennyi koronavírus-tesztje negatív lett, nem mutatták ki a kórokozót a szervezetében. A kancellár már elhagyta a házi karantént, és ismét a berlini kancellári hivatalban dolgozik – jelentette be Steffen Seibert német kormányszóvivő. 

Merkel azért vonult házi karanténba, mert találkozott egy, az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) igazoltan fertőzött orvossal: március 20-án védőoltást kapott tőle a tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.

A kancellárnak az első, a második és a harmadik tesztje is negatív lett.

A házi karantén ideje alatt Merkel számos telefon-, illetve videokonferencián vett részt, és ez továbbra is így lesz – magyarázta a szóvivője, kiemelve, hogy a kancellári hivatalban is szigorúan betartják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat, a munkatársak legalább másfél méter távolságot tartanak egymástól. Ezért a kabinet üléseit nem az erre a célra kialakított teremben tartják, ahol a kormánytagok az évtizedes szokások szerint szorosan egymás mellett ülnek egy asztal körül, hanem a hivatal konferenciatermében, ahol legalább két helyet üresen hagynak egymás között.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?