Világ hvg.hu 2020. március. 27. 16:24

Németországban tömeges teszttel akarják kideríteni, ki esett át a fertőzésen

Ha kiderülne, kik váltak immunissá, akkor azok számára újra indulhatna az élet – így okoskodnak a németek.

Áprilisban kezdődhet a németek tömeges koronavírus-tesztelése, ennek az a célja, hogy kiderítsék, ki esett már át a fertőzésen. Az eredmények tudatában a gazdaság gyorsabban visszatérhet a normális kerékvágásba, hiszen a védettséggel rendelkezők vélhetően nem fertőződnek meg újra.

A Der Spiegel értesülései szerint a tesztelés másik célja az, hogy a tudósok pontosabban felmérhessék, az összes fertőzötthöz képest – azokat is beleértve, akiken nem jelentkeztek tünetek, vagy akik a nélkül küzdötték le a betegséget, hogy orvoshoz fordultak volna – mennyien vesztették életüket a kór miatt. A felkészülést a járványos betegségekkel foglalkozó Hemholz intézet kutatói koordinálják, s együttműködnek több más intézettel, például a Robert Koch tudósaival is.  

A tesztelés első szakaszában is már százezer embert vonnak be, s az első eredmények április második felére várhatóak. A folyamatosan végzett tesztekből könnyebben kiszámítható, hogy mikor lehet újra megnyitni az iskolákat, s hogy mikor érdemes enyhíteni a többi korlátozó intézkedésen. „Az is elképzelhető, hogy az immunisok olyan tanúsítványt kapnak, amely felmenti őket a még érvényben lévő korlátozások alól” – írta a lap.

A Spiegel szerint az viszont gondot jelenthet, hogy a jelenleg forgalomban lévő tesztek néha félrevezető eredményt adnak: az egyéb koronavírusok ellen létrejött antitesteket is úgy értelmezheti a teszt, hogy azok a SARS-Cov-2 vírus hatására keletkeztek. Ezért folyik a pontosabb eredményt adó tesztek kifejlesztése, ezen a téren egy-három hónapon belül várható jelentős előrelépés.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.