Világ MTI 2020. március. 19. 21:24

Rendkívüli ülést tart az Európai Parlament jövő héten

Ez lesz az első plenáris ülés, ahol távszavazással döntenek.

Egynapos rendkívüli plenáris ülést hívott össze jövő hét csütörtökre David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP-képviselőcsoportok vezetőivel folytatott videokonferenciát követően. Az ülés a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges intézkedések jóváhagyására szolgál.

Az Európai Parlament történetében ez lesz az első plenáris ülés, ahol távszavazással döntenek.

"Úgy határoztam, hogy az Európai Bizottság által javasolt vészintézkedések elfogadása céljából rendkívüli ülést hívok össze március 26-ra, csütörtökre. Vészhelyzetben minden rendelkezésre álló lehetőséget ki kell használnunk" - fogalmazott David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP-képviselőcsoportok vezetőivel folytatott videokonferenciát követően.

A plenárison a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére vonatkozó, három uniós bizottsági jogszabálytervezetet vitathatják meg.

Ezek egyike az a befektetési kezdeményezés, amely 37 milliárd eurónyi kohéziós forrást biztosít a tagállamoknak a válság következményeinek kezelésére. Az uniós Szolidaritási Alap hatályának a közegészségügyre való kiterjesztéséről szóló javaslat azt a célt szolgálja, hogy közegészségügyi vészhelyzetben is fel lehessen használni a forrásokat, végül a harmadik javaslat a járvány miatt üresen járó repülők, az úgynevezett szellemjáratok leállításáról szól.

Az Európai Parlament elnöksége a rendkívüli plenáris ülésre különleges szabályokat fogad el a távolból történő szavazás érdekében. A rendkívüli ülésre az április 1-2-ára tervezett plenáris ülés helyett kerül sor.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.