Világ hvg.hu 2020. március. 04. 17:33

Tíz órába telt a cseheknek felderíteni a koronavírusos diáklányok útját

Csehországban összesen 23 embert helyeztek karanténba, köztük van sajtóhírek szerint a Budapesten is megfordult, koronavírus-fertőzéssel diagosztizált lányokat szállító busz és taxi sofőrje is.

A cseh hatóságoknak összesen tíz órára volt szükségük, hogy feltérképezzék a koronavírussal fertőzött külföldi diáklányok ottani útját – írta az Index.

A négy lányról – akik közül hárman betegedtek meg – azóta már kiderült, hogy két éjszakát töltöttek Budapesten, romkocsmában, palacsintázóban és a Széchenyi fürdőben is jártak. A Flixbus járatával érkeztek Bécsből. Az utaslistát már megkapták a magyar hatóságok, de azt még vizsgálják, hogy ki ült két-két sorral előttük és mögöttük; a protokoll szerint ugyanis azok az utastársaik "szoros kapcsolatba" kerültek velük.

Müller Cecília egy szerda délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai végigjárják azokat a helyeket, ahol megfordulhattak a turisták. Ez alapján még nem küldtek senkit karanténba, de a vizsgálatok még nem értek véget.

A Széchenyi fürdőben is jártak a koronavírussal fertőzött turistalányok

A Prágában diagnosztizált barátnők gyalog közlekedtek Budapesten, betértek egy romkocsmába, egy palacsintázóba és egy gyógyszertárba is. Egyikük betegen, repülővel utazott vissza Milánóba Ferihegyről.

A cseh lapok ezzel szemben azt írták, hogy az országban 23 olyan ember van otthoni karanténban, akik kapcsolatba kerülhettek a fertőzött lányokkal, ők mind olyanok, akik potenciálisan elkaphatták a fertőzést.

A nyomozást Martina Maresová, a prágai népegészségügyi központ járványellenes részlegének vezetője végzi. Beszámolója szerint a felderítéshez főként a turistalányok telefonjait használta, amelyekben ott voltak a szállások elérhetőségei és a megvásárolt jegyeik.

A Milánóban tanuló 21 éves amerikai és ecuadori lány egy harmadik társukkal együtt pénteken este érkezett Brnóba (Brünn) Budapestről. Ott egy éjszakát töltöttek AirBnB-s lakásban. A hatóságok megkerestek mindenkit, akinek a szálláshoz köze volt, például ágyneműt cserélt. Két embert elkülönítettek. A lányok RegioJet busszal mentek át Prágába, az utasok felderítésében a rendőrség segített. A turisták Csehországon belül utaztak Flixbusszal is, a cégtől még várnak az adatokra a cseh hatóságok.

A prágai buszról a sofőr és 18 (más forrás szerint 19) utas van házi karanténban.

Az egyik amerikai nő szombat este kezdett influenzás tüneteket mutatni, akkor taxiztak be a prágai Motol kórházba. Amikor elmondták a részleteket, maszkokat kaptak, és elvezették őket egy üres váróhelyiségbe. A személyzet védősapkát, -kesztyűt, -szemüveget, -ruhát húzott, és mintát vett a fiataloktól. Ez az egész egy órába telt, utána speciális mentővel a Bulovka kórházba vitték őket.

A csehek a taxisofőröket és a nőket kiszolgáló pincéreket is sikeresen megtalálták, ehhez a prágai városháza nyújtott segítséget.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.