Világ MTI 2020. február. 12. 11:14

Újabb koronavírus-fertőzötteket találtak Németországban

Bajorországban mutattak ki két újabb esetet, így összesen már 16-ra nőtt a fertőzöttek száma.

További két embernél mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban, a korokozót így országszerte 16-an hordozzák bizonyítottan.

Az egészségügyi hatóságok szerdai összesítése szerint az esetek továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 16 fertőzött közül 14 él a tartományban.

A két új fertőzést is Bajorországban állapították meg, még kedden. A tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint mindkét eset összefüggésben áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. Az egyelőre nem ismert, hogy az újabb fertőzöttek milyen kapcsolatban állnak a társasággal. A minisztérium szerdára ígért részletesebb tájékoztatást.

Az eddigi bajorországi fertőzöttek Webasto-alkalmazottak vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a cég székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő a németországi út előtt meglátogatta szüleit Vuhan térségében, a járvány gócpontjában. A továbbképzés idején igen enyhe tünetei voltak, és senki sem gyanakodott koronavírus-fertőzésre. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

Már 175 utas kapta el a koronavírust a japán partoknál álló üdülőhajón

A karantén alatt álló hajón 3700-an vannak, közülük újabb 34-nél mutatták ki a koronavírust, így 175-re nőtt a betegek száma.

A Bajorország tartományon kívüli két németországi fertőzöttet a Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. A legfrissebb adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1116-ot. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg, és egy haláleset történt, a Fülöp-szigeteken.

Az Egészségügyi Világszervezet a genfi konferenciáján jelentette be kedden, hogy csak 18 hónap múlva lehet védőoltás a COVID-19-re keresztelt vírusra, addig a jelenleg ismert eszközökkel kell küzdeni ellene.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.