Világ MTI 2020. január. 09. 17:11

Porig égett Trump faszobra Szlovéniában

A rendőrség szerint felgyújtották a szobrot, amit már korábban is megrongáltak.

Felgyújtották a Donald Trumpot ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, amit a közelmúltban a szlovéniai Moravcéban emeltek, az amerikai elnök feleségének szülőhelye közelében.

Az égő szoborról készült fotók csütörtökön bejárták a közösségi médiát. A moravcei hatóságok délelőtt számoltak be az incidensről.

A csaknem nyolc méter magas szobor a New York-i Szabadság-szoborhoz hasonló pózban ábrázolja Trumpot. Az alkotást eredetileg augusztusban állították fel a Ljubljanától 20 kilométerre fekvő Selóban, ám az amerikai elnököt érő kritikák miatt decemberben átszállították Moravcébe, amelynek polgármestere vállalta, hogy otthont ad neki.

Az emlékmű második leleplezése előtti éjjel azonban Hitler-bajuszt festettek ismeretlen tettesek az elnököt ábrázoló szobor arcára.

A moravcei hatóságok szerint a fából készült alkotás, amelyen Trump jellegzetes hajviseletével, kék öltönyben, fehér ingben és vörös nyakkendőben áll, és jobb karját összeszorított ököllel – a Szabadság-szoborhoz hasonlóan – felemeli, porig égett. A szlovén rendőrség nyomozást indított a gyújtogató után.

A szobor különlegessége volt, hogy egy belső szerkezet lehetővé tette, hogy kinyíljon a szája, és megjelenjenek cápaszerű fogai.

Mint minden populistának, a szobornak is két arca van. Az egyik egy emberi és szép, a másik pedig egy vámpíré – mondta augusztusban a szobor alkotója, Tomaz Schlegl.

A szobor már első felállítása után gyorsan felkapott turistalátványossággá vált, de a helybeliek nem örültek a megjelenésének, s mivel azt hangoztatták, hogy halloweenkor felgyújtják, egy másik, közeli faluba kellett költöztetni. Milan Balazic, Moravce polgármestere hangsúlyozta, hogy a szobor felgyújtása szerinte a

művészeti projektekkel szembeni türelmetlenség szimbóluma.

Korábban Melania Trumpról is készült Szlovéniában egy faszobor. Az alkotást tavaly júniusban leplezték le Sevnicában, a first lady szülővárosában. Ennek a szobornak a felállítása is megosztotta a helyi közvéleményt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.