Világ MTI 2019. október. 14. 20:40

Ankara visszautasította a szíriai hadművelet leállítására felszólító EU-nyilatkozatot

A török külügyminisztérium hétfőn elítélte és teljes egészében visszautasította az európai uniós tagországoknak azt a nyilatkozatát, amely többek között az Északkelet-Szíriában zajló török hadművelet azonnali hatályú leállítására szólította fel Ankarát.

Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió az ügyben tanúsított hozzáállásával terroristákat "vesz védelmébe" - fogalmazott a tárca, hangsúlyozva, hogy Törökország terrorszervezetnek és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinti a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely 480 kilométer hosszan ellenőrzi a határ szíriai oldalát, és amely ellen Ankara - többszöri figyelmeztetést követően - szerdán hadműveletet indított.

A közleményben leszögezték: az YPG annak a Délkelet-Törökországban évtizedek óta szakadár fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a szíriai ága, amelyet az unió is terrorszervezetnek nyilvánított.

Ankara és a törökbarát Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában az YPG, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen. Törökország vállalta ugyanis, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó IÁ-tagok felügyeletét azon a területen, amelyet majd az ellenőrzése alá von. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Ankara felszólította az érintett tagállamokat: gyakoroljanak önkritikát a jelenlegi helyzet kialakulásában fennálló felelősségüket illetően, tekintettel arra, hogy a dzsihadistákkal szemben vívott harc "leple alatt" egy másik terrorszervezet szakadár terveit szolgálták.

A külügyi tárca kiemelte: az offenzíva megfelel az ENSZ jogos önvédelemre vonatkozó meghatározásának, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa terrorizmus elleni harccal kapcsolatban hozott határozatainak.

Az uniós tagországok külügyminiszterei hétfői luxembourgi tanácsülésükön elfogadott zárónyilatkozatukban leszögezték: a török katonai akció veszélyezteti a régió stabilitását és biztonságát, megnehezíti az ENSZ által támogatott szíriai békefolyamat sikerét, valamint akadályozza a humanitárius segítségnyújtást, további szenvedést okozva ezzel a civil lakosságnak. Egyúttal kijelentették, hogy a katonai tevékenység jelentősen veszélyezteti az Iszlám Állam legyőzése érdekében eddig elért eredményeket, a terrorszervezet ugyanis továbbra is veszélyt jelent Törökország, a régió, valamint Európa biztonságára.

Az uniós külügyi tanácsülésen a szakminiszterek zárónyilatkozatot fogadtak el a Ciprus partjai mellett folytatott "illegális" török próbafúrásokkal összefüggésben is.

A török külügyminisztérium erre reagálva úgy fogalmazott: aggodalomra ad okot, hogy az EU a török cipriótákat semmibe véve ismét nem tett utalást rájuk. Hozzátették: az unió előítélettel áll hozzá a kérdéshez, ami nem egyeztethető össze a nemzetközi joggal. Ankara emiatt néhány területen komolyan felülvizsgálja együttműködését az Európai Unióval - jelezték.

Ezzel párhuzamosan hétfő este telefonon beszélt egymással a török és az orosz védelmi miniszter, Hulusi Akar és Szergej Sojgu, valamint a török és az orosz vezérkari főnök, Yasar Güler és Valerij Geraszimov is. Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint Akar a telefon után azt mondta: a műveletek koordinációjáról, a megfelelő eredmény érdekében teendő lépésekről egyeztettek.

A telefonbeszélgetésekre azt követően került sor, hogy az YPG-vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet vasárnap megállapodott a Moszkva által támogatott Damaszkusszal szíriai kormányerők telepítéséről a török határ mentén, hogy segítséget nyújtsanak a török offenzíva megállításához, valamint "azoknak a területeknek a felszabadításában, ahová behatolt a török hadsereg a zsoldosaival együtt".

Mindeközben az ankarai főügyészség a kormány lejáratásának gyanújával hétfőn nyomozást indított a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) isztambuli képviselője, Sezgi Tanrikulu ellen. Tanrikulu október 12-én a következőket írta hivatalos Twitter-fiókján: "a kormánynak tudnia kell, ez egy jogtalan, és a kurdok ellen vívott háború". A képviselő aznap több nyilatkozatában is hasonlóképp fejezte ki magát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Tech hvg.hu 2021. április. 11. 14:00

Mire lehet elég egy háromhetes informatikusképzés?

Vajon hatékonyabb egy magáncég kezdőknek szánt programozótanfolyama a járvány elején meghirdetett állami képzésnél? A Green Fox Academy, a Microsoft és a HTTP Alapítvány háromhetes mentorált kurzusán olyan feszes tempót diktáltak, amellyel a klasszikus oktatásban felnőttek nehezen tudnak lépést tartani. Az is kiderült, hogy a “konzerv” tananyag is lehet hatékony mentorálással támogatva, nem szükséges az állandó tanári jelenlét.