Világ MTI 2019. augusztus. 07. 18:09

Szakadékban találták meg egy brit tudósnő holttestét egy görög szigeten

A nő a reggeli futására indult, majd eltűnt.

Holtan találtak meg egy két napja eltűnt brit asztrofizikusnőt szerdán az Ikaría égei-tengeri szigeten.

Az ERT görög köztévé szerint a 35 éves Natalie Christopher holttestét egy szakadékban találták meg. Halálának oka egyelőre ismeretlen, de a tévé szerint baleset történhetett.

A nő eltűnését partnere, egy 38 éves görög férfi jelentette be, miután Christopher nem tért vissza a reggeli futásából. A görög hatóságok nagy erőkkel keresték a brit asztrofizikust, mivel alig több mint egy hónapon belül ő volt a második külföldi női tudós, aki eltűnt Görögországban.

Suzanne Eaton Németországban dolgozó amerikai mikrobiológus július 2-án tűnt el Kréta szigetén, szintén futás közben, holttestét napokkal később találták meg egy második világháborús barlangbunkerben. A nő gyilkosság áldozata lett, feltételezett elkövetőként egy 27 éves krétai férfit tartóztattak le, aki vélhetően meg akarta erőszakolni.

Eatonhoz hasonlóan Christopher is aktívan sportolt, tagja volt több egyesületnek, és szociális projektekben is részt vett. Futóútvonala egy szakaszon meredek szurdok mentén vezetett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.