Ecaterina Andronescu az áldozatot elmarasztaló megjegyzéseket tett. Néhány napja a belügyminiszter mondott le a gyilkosság miatt.
Leváltotta Viorica Dancila román kormányfő Ecaterina Andronescu oktatási minisztert, amiért a tárcavezető az áldozatot elmarasztaló megjegyzést tett a múlt héten eltűnt, a gyanú szerint megerőszakolt és megölt 15 éves lány ügyében.
Andronescu az Antena 3 hírtelevízió csütörtök esti műsorában azt mondta: ő már „otthonról megtanulta, hogy ne üljön be idegen autóba”, arra utalva, hogy Alexandrát autóstoposként vette fel kocsijába a meggyilkolását később bevalló férfi.
Dancila Facebook-bejegyzésben közölte döntését, leszögezve: Andronescu televíziós nyilatkozata a megértés hiányáról tanúskodik.
„Ez egy felelőtlen hozzáállás, amely nem tükrözi a kormány álláspontját, és nem akarom, hogy az általam vezetett kabinettel azonosítsák” - magyarázta döntését a miniszterelnök.
A múlt héten elrabolt, megerőszakolt és megölt Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást váltott ki az országban, miután kiderült, hogy hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét.
A rendőrség belső vizsgálata szerint a segélyhívást fogadó szolgálatos rendőr nem hitt az áldozatnak, felületesen járt el, nem próbált részleteket megtudni fogva tartása helyszínéről.
Az eset miatt korábban lemondott Nicolae Moga belügyminiszter is. A tisztségébe hat nappal korábban beiktatott tárcavezető azzal indokolta döntését, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.
Elismerte: a minisztérium több – már leváltott, vagy azonosítására és szankciójára váró – alkalmazottja követett el mulasztásokat az ügyben. Moga kifejezte reményét, hogy lemondása egy új kezdetnek nyithat utat a belügyminisztérium életében.