Ragaszkodnak ahhoz, hogy a szabadságpárti belügyminiszter hivatalban maradjon, ha nem, akkor inkább kilépnek.
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválna Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője.
Hofer bejelentette azt is: külső vizsgálatnak vetik alá, és nyilvánosságra hozzák az FPÖ pénzügyeit, amelyben – saját tapasztalata szerint – nincsenek "feltűnően magas értékű pénzmozgások", a párt az utóbbi években főként kisebb összegű adományokat kapott.
Heinz-Christian Strache, az FPÖ korábbi elnöke szombaton egy korrupciós botrány miatt kényszerült lemondani alkancellári és pártelnöki tisztségéről, miután előkerült egy felvétel, amelyen Strache sikeres állami tendereket ígért egy magát orosznak kiadó nőnek, ha az segíti a kampányát.
Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy felbontja a koalíciót, és egyes vélemények szerint várhatóan hamarosan meneszti a szabadságpárti belügyminisztert, noha a Szabadságpárt ezt a posztot mindenképp meg akarta tartani.
Kickl korábban a Facebookon arról írt, hogy míg Strache vállalta a személyes felelősséget, Kurznak és az ÖVP-nek valójában az volt a célja, hogy kikényszerítsék Kickl elmozdítását, és hogy a belügyminisztérium a néppárthoz kerüljön a Szabadságpárt helyett, persze a bevándorlási kérdés miatt.
Herbert Kickl most az újságírók előtt elmondta: az FPÖ álláspontja szerint az lenne a normális eljárás, ha minisztereik hivatalban maradnának mindaddig, amíg az előrehozott választások nyomán az új tárcavezetők le nem teszik hivatali esküjüket. Arról is beszélt, hogy szerinte az Osztrák Néppártot "megrészegítette" a hatalom, és a Strache-ügyet felhasználva arra törekszik, hogy kiterjessze saját hatalmát a kormányon belül.
A Strache-botrány lehetséges következményeiről ebben a cikkünkben olvashat.
A Strache-botrány további fejleményeit itt követheti.