Világ hvg.hu 2019. május. 08. 16:16

Véget érhetnek a Pakisztánban istenkáromlásért halálra ítélt Ászija Bibi megpróbáltatásai

Kanadába repült Ászija Bibi, az a pakisztáni keresztény asszony, akit istenkáromlás vádjával ítéltek halálra Pakisztánban. A már Kanadába élő lányaihoz költöző asszonyt 2010-ben ítélték halálra, ám a legfelső bíróság végül megváltoztatta az ítéletet. Ászija Bibi ügye komoly hullámokat vetett az országban, százezres tüntetéseken is tiltakoztak a fanatikusok a felmentés miatt.

A DW német hírportál szerint Ászija Bibi Calgaryban találkozik majd gyermekeivel, s a kanadai hatóságok szigorúan őrzik majd a családot, s a pakisztáni asszony biztonsági megfontolások miatt nem lép kapcsolatba a médiumokkal. Az 53 éves Ászija Bibit a felmentő ítélet után Karacsiban tartották védőőrizetben, ami sokszor leginkább börtönszerű fogva tartásnak tűnt, egyes források szerint a pakisztáni hatóságok arra akarták rávenni az asszonyt, hogy külföldre költözése után ne támadja szülőhazáját.

Pakisztán több mint 200 milliós népességének 2,5 százalékát teszik ki a keresztények. Bár Ászija Bibi talán biztonságba kerül, két védelmezőjét, Szalman Taszeer pandzsábi kormányzót, valamint Sahbaz Bhati kisebbségügyi minisztert merénylők gyilkolták meg azért, mert kiálltak a bizonyítatlan vádak miatt halálra ítélt asszony mellett. A Kormányzót saját biztonsági őre lőtte le: a gyilkos 27 lövést adott le áldozatára.

Hirdetés