Világ MTI / hvg.hu 2019. április. 20. 21:17

Szombaton újra az ellenzék tüntetett Belgrádban

Ismét kormányellenes tüntetők vonultak az utcákra Belgrád belvárosában szombaton Aleksandar Vucsics szerb elnök lemondását követelve.

Az előző nap viszont Vucsics - hivatalos adatok szerint - mintegy 150 ezer hívét mozgósította az ország minden tájából egy belgrádi nagygyűlésére, amelyet a szerb parlament előtt szerveztek meg, s amelynek egyik célja az volt, hogy megmutassa az ellenzéknek, hogy támogatottsága továbbra is töretlen. A gyűlésen felszólal Vucsics mellett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is.

Az ellenzéki pártok, szimpatizánsaik, valamint a kormány és Vucsics lemondását követelők ugyanis december óta minden szombaton utcára vonulnak.
A tiltakozások mögött álló Szövetség Szerbiáért (SZS) nevű ellenzéki tömörülés egy hete szólította fel az elnököt és a kormányt, hogy alakítsanak közös bizottságot, amely meghatározná a szabad és tisztességes választások megtartásának feltételeit. Az ellenzék követelte azt is, hogy a közszolgálati RTS és RTV televíziók üzleti vezetésének és szerkesztőségének tagjait cseréljék le. A belgrádi vezetés azonban nem reagált ezekre a követelésekre.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.