Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Véget ér-e a markánsan jobboldali Netanjahu-korszak, vagy Izrael egy évtizede hatalmon lévő kormányfője megdönti az államalapító miniszterelnök, Ben-Gurion hivatali idejének rekordját? Ez is a tétje a keddi parlamenti választásnak, amelynek kampánya még izraeli mércével is rendkívül személyeskedő és durva.
„Teljesen stabil, teljesen stabil...” – ismételgetik egyfolytában a televíziós reklámban, miközben a kép ráközelít a kidülledt szemekre, és a Pszichó című thriller ijesztő zenéje szól. A politikai ellenhirdetés Beni Ganc centrista politikusról készült, akiben komoly kihívóra lelt Benjamin Netanjahu kormányfő a keddi izraeli parlamenti választáson. A miniszterelnök jobboldali Likud pártja az elmérgesedett kampányban teljesen alkalmatlannak állítja be az ellenzéki politikust, és ennek érdekében nem riad vissza az ízléstelen hirdetésektől sem.
A felek amúgy kölcsönösen egymást vádolják a sértő választási hadjárattal: Ganc azt vetette Netanjahu szemére, hogy a retorikája „polgárháborút” idézhet elő, és olyan légkört teremt, mint amilyenben 1995-ben egy szélsőséges zsidó telepes megölte Jichák Rabin baloldali kormányfőt. Netanjahu eközben a legnagyobb sértésnek azt szánja, ha egyszerűen azt mondja Gancra, hogy „baloldali”. Ez a címke ugyanis már évtizedek óta amolyan szitokszó az izraeli politikában. Pedig a zsidó államot a baloldal alapította és építette fel, Dávid Ben-Gurion vezetésével. Ennek dacára, míg az 1992-es választáson a baloldali pártok a 120 fős parlamentben, a kneszetben 61 helyet szereztek, addig most a felmérések szerint mindössze 25 mandátumra számíthatnak.
Az izraeli politika jobbra tolódásával Ganc is tisztában van, és éppen ezért centristának vallja magát. Az újoncnak számító és a politikai karrierjét tavaly kezdő, 59 éves egykori vezérkari főnök nemcsak új pártot, de új centrista erőt is verbuvált, felkavarva ezzel az állóvizet. Az Izraeli Ellenállás nevű pártja szövetséget kötött Netanjahu egykori pénzügyminiszterével, a politikai palettán ugyancsak középen álló Jair Lapiddal és annak formációjával. Az izraeli zászló színei után Kék és Fehér Pártnak nevezett listán ráadásul két másik volt vezérkari főnök – Mose Jaalon és Gabi Askenazi - is szerepel.
Utóbbiak – Ganccal az élen – mind feleltek valamikor Izrael biztonságáért, és ezzel is alternatívát kívánnak nyújtani Netanjahuval szemben, aki magát előszeretettel állítja be „Mr. Security-nak” (azaz Mister Biztonságnak). Ganc egyébként Netanjahu alatt szolgált a hadsereg élén, többek között ő vezette a 2012-es és a 2014-es gázai offenzívát a Hamász szélsőségeseivel szemben. Nyugdíjazásakor, 2015-ben Netanjahu emelte ki „remek katonai képességét”, és a leszerelő tábornokot „kiváló, felelős, kiegyensúlyozott, megfontolt és etikus” vezérkari főnöknek nevezte.
Ganc abban a tekintetben is opciót jelenthet Netanjahuval szemben, hogy erkölcsileg még érintetlen a politikában. A kormányfő ellen viszont a főügyész nemrég vádemelést javasolt három korrupciós botrányban is, amelyek során Netanjahu a rendőrségi nyomozás alapján ajándékokat kapott szívességekért cserébe, és a sajtót is befolyásolta a saját maga érdekében. Az izraeli jog szerint a miniszterelnököt megilleti a meghallgatás joga, vagyis még kimagyarázhatja magát. De egyes szakértők szerint az egyébként általa kinevezett főügyész igen kerek, bizonyítékokkal alátámasztott vádjavaslatot állított össze, így megvan az esélye, hogy a büntető eljárás meg fog indulni.
A listás szavazás ezért sokak szerint a Netanjahuról szóló referendummá válhat. A közvélemény-kutatások szerint a Likud, illetve a Kék és Fehér Párt nagyjából fej-fej mellett áll, és mindegyik 30 körüli mandátumra számíthat. Az utolsó felmérések csekély előnyt mutattak ki a centrista listának, csakhogy Netanjahunak nagyobb esélye van arra, hogy parlamenti többséget kovácsoljon abból a 10-14 pártból, amelynek esélye van a 3,25 százalékos bejutási küszöb átugrására a több mint negyvenöt indulóból. De a kormányfő ezért sem habozott túl messzire menni: szélsőjobboldali pártocskákkal kötött szövetséget, amelyek közül az egyik, a Zsidó Erő a néhai Meir Kahane rasszista, arabellenes rabbi követőit is a sorai között tudja. A lépést még a Netanjahu-párti befolyásos amerikai-zsidó szervezet, az AIPAC is elítélte.
Győzelme esetén Benjamin Netanjahu azzal büszkélkedhetne, hogy a nyáron hosszabb ideje lesz kormányfő, mint a legendás Ben-Gurion. Ám a korrupciós ügy itt is közbeszólhat. Az izraeli jog szerint ugyan nem köteles lemondani a vádemelés megtörténte esetén sem, de kétségkívül óriási nyomás nehezedik majd rá. Ráadásul több potenciális koalíciós partner is jelezte, hogy ha bíróság elé citálják Netanjahut, akkor nem maradnak tovább a kormányában. Így hát könnyen lehet, hogy az utóbbi évtizedek legmeghatározóbb izraeli jobboldali politikusának a bukása kétfelvonásos dráma lesz.
De persze megtörténhet, hogy sorsa már az első részben, vagyis a jövő heti választáson eldől. A nagy kérdés az, hogy a szavazók melyik fontos kérdést tartják elsődlegesnek. A régebben kulcsfontosságú izraeli-palesztin békefolyamat sokat vesztett a jelentőségéből a sorozatos kudarcok miatt, amiért az izraeli társadalom elsősorban a baloldalt hibáztatja. A jobboldalnak a palesztinoknak szánt területi engedmény mintha anatéma lenne, de az is figyelemre méltó, hogy Ganc sem a két államon alapuló megoldásról beszél, hanem úgymond a békéről és a palesztinok feletti uralom megszüntetéséről.
Húsbavágó viszont a szíriai polgárháború, hiszen az arab országban iráni erők jelentek meg Basar Asszad rendszerének a támogatására. Márpedig Izrael a legnagyobb fenyegetést Iránban látja, Netanjahu pedig a választók előtt jó pontokat gyűjtött be azzal, hogy kellő erővel és óvatossággal tudta kezelni az északi biztonsági helyzetet. Izrael több csapást is mért szíriai területen iráni erőkre, de közben Netanjahu jó kapcsolatot tartott fent a szintén Damaszkusz mögött álló Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Pont úgy, ahogy az amerikai elnökkel is, akivel személyes barátságot alakított ki. Márpedig Donald Trump rendkívül népszerű Izraelben, hiszen 2017-ben Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet, majd Tel-Avivból oda költöztette az amerikai nagykövetséget. Sőt, a keddi választások előtt a Szíriától 1967-ben elfoglalt, majd 1981-ben annektált Golán-fennsík izraeli fennhatóságát ismerte el, ami megint csak Netanjahu malmára hajtja a vizet.
Ám vannak, akik úgy vélik, akármennyire is idejétmúltnak tűnik ma a baloldaliság Izraelben, mégiscsak a baloldal volt az, amelyiknek modern, cionista és felvilágosult állam képében víziója volt az ország számára. Támogatói szerint a centrista Ganc lehet ennek az örökségnek a feltámasztója. A telepespárti, palesztinellenes szélsőjobboldali szövetségeseivel a Likud - a bírálói szerint - egyfajta anakronizmus, amely sehova nem vezet. Izrael nem minden polgárának az állama – jelentette ki a kampányban Netanjahu, utalva a tavaly elfogadott zsidó nemzetállami törvény üzenetére. A kormányfő azonban nemcsak a lakosság ötödét adó arab kisebbséget nem tekinti államalkotónak, de az általa leárulózott baloldaliakat is kirekesztené, ami óriási kárt tett a társadalomban – vélekednek munkapárti képviselők.
