Világ hvg.hu 2019. március. 16. 16:04

Párizsban megint elszabadult a pokol

Üzletfosztogatásba torkollott szombaton a francia elit ellen tiltakozó sárgamellényesek legújabb tüntetése. A demonstráción most többen vettek részt, mint a korábbi hétvégeken.


A tüntetések négy hónappal ezelőtt az üzemanyagadó tervezett emelése miatt robbantak ki, ám azóta átnőttek egy elit-ellenes tiltakozóhullámba. A rendőrök most szombaton újra vízágyúkkal oszlatták szét a tömeget, miután a tiltakozók egy része a Diadalívnél kövekkel dobálta meg az egyenruhásokat, más csoportok pedig elkezdték fosztogatni a közelben lévő üzleteket. Helyi közlések szerint koradélutánig mintegy nyolcvan tüntetőt vettek őrizetbe.

A BBC szerint szombaton is több mint ezer rendőrt vezényeltek ki a párizsi utcákra. A hatóságok szerint a tüntetők mintegy nyolcezren voltak, s közel 1500 fős volt az agresszív kemény mag.

A tiltakozóhullám annak ellenére nem halt el teljesen, hogy Emmanuel Macron francia államfő visszavonta a tervezett intézkedéseket, sőt még ígéretet tett az alacsonyjövedelműeknek járó pénzek növelésére is.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.