Világ MTI 2018. december. 26. 15:58

Akkor mostantól az oroszok a világ bármely pontjára lőhetnek rakétát

Az új típusú rakéta neve: Avantgard.

Vlagyimir Putyin orosz elnök felügyelete alatt sikeresen tesztelték az Avantgard kódnevű hiperszonikus hadászati interkontinentális rakétarendszert, amely hagyományos és atomrobbanófejek hordozására egyaránt alkalmas.

Putyin az orosz védelmi minisztérium épületéből távolról követte figyelemmel a Távol-Keleten végrehajtott kísérletet. A rakéták 6000 kilométert tettek meg az uráli kilövőállástól a Kamcsatkai-félszigeten lévő Kura támaszpontig.

Putyin márciusban jelentette be, hogy új fegyvereket fejlesztenek ki, köztük az Avantgard rakétarendszert, amelynek rakétái állítása szerint a világ szinte bármely pontjára képesek lecsapni, jól manőverezhetőek és képesek könnyen kikerülni a légvédelmi rakétákat.

Az elnök köszönetet mondott a tervezőknek, akik 2003 óta dolgoznak a fejlesztésen, a kísérlet résztvevőinek és a védelmi minisztériumnak a kiváló munkáért.

Az orosz elnök nagyra értékelte a sikeres kísérletet, és megállapította, hogy Oroszország elsőként jutott az új típusú fegyverhez. Az orosz hadseregben 2019-ben állítják hadrendbe az új rakétarendszert - idézte az elnököt a Kreml.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.