Világ hvg.hu 2018. november. 30. 06:00

Trump azzal fenyegetőzik, hogy titkos dokumentumokat hoz nyilvánosságra, ha nem hagyják békén

A dokumentumok az elnök szerint megsemmisítő erejűek lehetnek a demokratákra nézve.

Donald Trump amerikai elnök a demokratákra nézve kompromittáló, de eddig titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígérte egy csütörtökön megjelent lapinterjúban arra az esetre, ha a képviselőházi új demokrata többség "keménykedni akar" vele.  

Az amerikai elnök a The New York Post című lapban hangoztatta, hogy amennyiben a demokraták vizsgálatokat akarnának indítani ellene és kormányzata ellen, akkor "kemény árat" fizetnek majd érte. Trump "elnöki zaklatásnak" nevezte az egyes demokrata párti politikusok által erőltetett vizsgálatokat.

Mindazonáltal azt mondta: ez lenne a legjobb dolog, ami történhet vele. "Én az az ember vagyok, aki azonnal visszavág, és olyan kemény ütést mérek rájuk, amilyenben még nem volt részük" - fogalmazott. Konkrétan ki is fejtette, hogy nyilvánosságra kívánja hozni azokat a szövetségi bírósági döntéseket, amelyek hírszerzési eszközök igénybe vételére adtak felhatalmazást ellene, továbbá megjelentetné a 2016-os elnökválasztási kampányban a kampánycsapatának tagjai és oroszok közötti vélelmezett összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság egyes dokumentumait is – idézte az MTI.

AFP / Jim Watson

Mint mondta: ezekből világosan kiderül, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az igazságügyi minisztérium és Hillary Clinton, volt demokrata párti elnökjelölt kampánycsapata egy húron pendült, hogy ellene szövetkezzen. "Ha keménykedni akarnak, én is az leszek. Majd meglátják, milyen megsemmisítőek azok a dokumentumok" - hangoztatta Trump az interjúban.

Szeptemberben a Trumpot támogató republikánus képviselők egy csoportja már javasolta az említett dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, amelyekről úgy gondolják, hogy részben bizonyítják a Trump-ellenes elfogultságot, részben pedig megkérdőjelezik a Mueller-vizsgálat megindításának megalapozottságát. Donald Trump akkor először elfogadta a képviselők javaslatát, de aztán kijelentette: a titkosítás feloldása előtt még átvizsgálja a dokumentumokat.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.