Világ hvg.hu 2018. november. 27. 21:17

Hasogdzsi gyilkosai 7 perc alatt végeztek az újságíróval, majd zenét hallgatva feldarabolták

Legalábbis ezt állítja a török külügyminiszter, aki meghallgatta a gyilkosság során készült hangfelvételeket.

A szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának általa borzalmasnak nevezett részleteiről beszélt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Süddeutsche Zeitung című német lapnak adott, kedden megjelent interjújában, írja az MTI.

"Hét perc alatt végeztek vele. Előre kitervelt gyilkosság volt" - mondta a török diplomáciai tárca vezetője, aki állítása szerint meghallgatta a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán elkövetett gyilkosságról készült hangfelvételeket.

"Hallani lehet, ahogy az igazságügyi orvosszakértő a többieket utasításokkal látja el, hogy hallgassanak zenét, miközben feldarabolja a holttestet. Érezni lehet, hogy élvezi az egészet" - mondta Cavusoglu. A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. A konzulátus épületét és az időközben Szaúd-Arábiába hazautazott konzul rezidenciáját átvizsgáló török hatóságok szerint hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Hasogdzsit az épületben egy aznap érkezett 15 tagú szaúdi különítmény - soraiban egy igazságügyi orvosszakértővel - brutálisan meggyilkolta, feldarabolta, majd a földi maradványokkal még aznap visszautazott Szaúd-Arábiába. A holttest maradványai máig nem kerültek elő.

A külügyminiszter ugyanakkor nem fedte fel, hogy a török hatóságok miként jutottak a szaúdi konzulátusban elhangzottakról készült hangfelvételek birtokába. A török sajtóbán már korábban is megjelentek részletek a hangfelvételek tartalmáról.

A törökországi sajtó kormányhoz közeli része és a török hatóságok magukat megnevezni nem kívánó tagjai pedig továbbra is arra gyanakodnak, hogy az ügyben Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös érintett. Recep Tayyip Erdogan török elnök ismételten jelezte, hogy a legfelső szaúdi vezetésnek köze van a gyilkossághoz. A szaúdi ügyészség ezzel szemben leszögezte, hogy a trónörökösnek nincs köze az ügyhöz.

Hírügynökségek szerint a gyilkosság óta első alkalommal találkozhat Erdogan és Mohamed bin Szalmán a G20 csoport pénteken és szombaton Buenos Airesben tartandó csúcstalálkozóján. Cavusoglu ezzel összefüggésben az újságnak elmondta: nincs olyan ok, amely kizárna egy ilyen találkozónak.

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet kedden arra kérte Argentínát, hogy az alkotmányában szereplő, háborús bűnökre vonatkozó záradékkal élve indítson nyomozást Mohamed bin Szalmán ellen annak felderítésére, hogy volt-e bármilyen szerepe a Jemenben feltételezett emberiesség elleni bűntettekben, illetve Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.