Világ hvg.hu 2018. szeptember. 14. 10:52

Zsidó és muszlim vezetők bírálják a Sargentini-jelentés ellen szavazó torykat

Nagy-britanniai zsidó és muszlim vallási vezetők szerint aggasztó, hogy a Konzervatív Párt tagjai a Sargentini-jelentés elfogadása ellen szavaztak az Európai Parlamentben, mert így nem voltak hajlandóak elítélni Orbán Viktor miniszterelnök elnyomó politikáját.

„Nagyon aggasztó, hogy a tory EP-képviselők ahelyett, hogy támogatták volna a jogállam helyreállítását célzó kezdeményezést, inkább megvédték a magyar kormány szégyenletes bizonyítványát” – hangsúlyozta Marie van der Zyl, a brit parlament zsidó származású képviselőit tömörítő szervezet elnöke. „Ahogy már korábban is mondtuk, nagyon aggaszt bennünket, hogy a választási kampány során Orbán Viktor muszlim megszállókról beszélt, s méregnek nevezte a bevándorlókat. Az élénk antiszemitizmus is aggasztó, amelynek része volt a zsidó származású Soros György elleni támadássorozat is. Az előítéletek szítását, a sajtó- és a bíróság szabadságának korlátozását az előtt meg kell állítani, mielőtt helyrehozhatatlanul megrongálják a magyarországi demokráciát” – mondta van der Zyl.

A Brit Muszlim Tanács (MCB)  főtitkára, Harun Khan szerint elszomorító, hogy miközben egyre több jele van annak, hogy Európában terjednek a szélsőjobbos gondolatok, a brit konzervatív képviselők összeállnak a szélsőjobbal, hogy Orbánt támogassák. „A Konzervatív Párt egyébként eddig is ellenállt azoknak a követeléseknek, hogy vizsgálják ki, mennyire jellemi a tagságot az iszlám gyűlölete. Ez a lépés újabb jele annak, hogy komoly előítéletek vannak a pártban” – tette hozzá  a The Guardian című brit lap szerint  Khan.

A toryk közöl már többen válaszoltak is a vádakra. Daniel Dalton közölte, a hetedik cikkely alkalmazásának elutasítása nem az Orbán melletti kiállás volt. „Olyan témákban érték támadások Magyarországot, amelyek a nemzeti szuverenitás témakörébe tartoznak.  A hetes cikkely jogszabály, annak átpolitizálása csak erősíti Orbánt Magyarországon” – írta Dalton Twitter-üzenetében.

Hirdetés