Az amerikai elnöknek nem tetszik, hogy Németország évente dollármilliárdokat fizet olajért és gázért Németországnak, miközben az Egyesült Államok szerinte rengeteget költ Európa védelmére.
Az amerikai elnök úgy látja, hogy Németország Oroszország foglya, mert onnan kapja energiaforrásai jelentős részét. A németek dollármilliárdokat fizetnek az oroszoknak, miközben nekünk őket megvédenünk Oroszországgal szemben – hangoztatta a beszámolók szerint Donald Trump a kétnapos brüsszeli NATO-csúcs előtt, amikor munkareggelin vett részt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral a brüsszeli amerikai nagykövetségen.
Az amerikai elnök bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt is a német kormányt, valamint ismét a védelmi költségvetése növelésére szólította fel Berlint.
A Die Welt szerdai számában ismertette a YouGov közvélemény-kutató cég felmérését, amelyet a dpa német hírügynökség megrendelésére készítettek. Ennek eredményei szerint a németek többsége nem ért egyet azzal, hogy Németországnak a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékánál többre kellene emelnie védelmi kiadásai mértékét.
A brüsszeli kétnapos NATO-csúcson napirenden lesz a tagországok védelmének és biztonságának fokozása, a katonai mozgékonyság növelése, a védelmi kiadások növelése áll, valamint az orosz-NATO viszony. Macedónia meghívást a csatlakozási tárgyalásokra.
Diplomáciai források szerint a találkozón nagy hangsúllyal szerepel a méltányos tehermegosztás kérdése, mivel az Egyesült Államok továbbra sem tartja elégségesnek az európai tagországok elkötelezettségét védelmi költségvetésük növelése mellett.