Világ hvg.hu 2018. július. 10. 19:09

Úgy raboltak ki egy Apple-boltot Kaliforniában, hogy bent voltak a vevők

Az ismeretlenek, akik nyitvatartási időben törtek be az üzletbe, 27 ezer dollárnak megfelelő árut vittek magukkal.

Az abcNEWS beszámolója szerint az akció kevesebb, mint 30 másodpercig tartott. Vagyis ennyi idő telt el aközben, hogy a tolvajok megjelentek az üzletben, összepakoltak, majd a megszerzett laptopokkal és telefonokkal együtt távoztak.

Az esetről készült videó szerint az elkövetők négyen voltak, mindannyian maszkot viseltek, és főként iPhone-okra és MacBookokra utaztak. Ezeket csak úgy kitépték a helyükről, majd futásnak eredtek. Rendőrségi hírek szerint a támadóknak nem volt fegyverük.

Az eladók egyike megpróbálta őket feltartóztatni, de nem sikerült, a tolvajok egyszerűen kifelé menet fellökték a férfit.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?